Forma-1

Ezt a végeredményt kevesen hitték volna a Brazil Nagydíj hétvégéje előtt

NELSON ALMEIDA / POOL / AFP
NELSON ALMEIDA / POOL / AFP
Azt követően, hogy szombaton George Russell, a Mercedes versenyzője megnyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj sprintfutamát, a brit vasárnap a főversenyen is legyőzhetetlennek bizonyult.

A flúgos futam már a rajt után elkezdődött, az első körben ugyanis Daniel Ricciardo (McLaren) nekiment hátulról Kevin Magnussennek (Haas), aki hátrafelé guruló autójával próbálta elkerülni az érkezőket, ám éppen Ricciardo járművét törte össze.

A 7. körben Max Verstappen (Red Bull) és Lewis Hamilton (Mercedes) csattant, majd Charles Leclerc (Ferrari) és Lando Norris (McLaren) ütközött – egyikük sem esett ki, ami azért kisebbfajta csoda volt, hiszen Leclerc a gumifallal is találkozott.

A két baleset utóhatásaként végül Verstappen és Norris is öt-öt másodperc büntetést kapott. Utóbbi autója azonban csak az 53. körig bírta a versenyt, a miatta beküldött biztonsági autó összerázta a mezőnyt a hajrára.

A már világbajnok Verstappen végül a hatodik helyen fejezte be a versenyt, amelyet a nagyszerű formában vezető George Russell nyert meg, a 24 éves pilóta ezzel 24 órán belül megszerezte második győzelmét az F1-ben (sprint, majd főverseny), csakúgy, ahogy csapata, a Mercedes is. Ráadásul Russell mögött csapattársa, a hétszeres vb-első Hamilton ért célba a második helyen a 71 körös viadal végén.

A két Mercedes mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője lett a harmadik, aki szombati második helye ellenére, büntetés miatt a hetedik pozícióból startolt.

A világbajnokságból még egy futam, az Abu-Dzabi Nagydíj van hátra, melyet jövő vasárnap rendeznek.

A Brazil Nagydíj végeredménye

1. George Russell (brit, Mercedes) 1:38.34.044 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1.529 másodperc hátrány
3. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 4.051 mp h.
4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 8.441 mp h.
5. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 9.561 mp h.
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 10.056 mp h.
7. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 14.080 mp h.
8. Esteban Ocon (francia, Alpine) 18.690 mp h.
9. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 22.552 mp h.
10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 23.552 mp h

 

A leggyorsabb kör: Russell (1:13.785 perc, 51. kör)

 

A vb-pontversenyek állása, versenyzők:
1. Verstappen 429 pont – már világbajnok
2. Leclerc 290
3. Pérez 290
4. Russell 265
5. Hamilton 240
6. Carlos Sainz Jr. 234
7. Norris 113
8. Ocon 86
9. Alonso 81
10. Bottas 49
11. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 36
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 35
13. Kevin Magnussen (dán, Haas) 25
14. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 23
15. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 14
16. Mick Schumacher (német, Haas) 12
17. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 12
18. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 6
19. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 4
20. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 2
21. Nyck De Vries (holland, Williams) 2

Csapatok:
1. Red Bull 710 pont – már világbajnok
2. Ferrari 514
3. Mercedes 491
4. Alpine 167
5. McLaren 148
6. Alfa Romeo 55
7. Aston Martin 50
8. Haas 37
9. Alpha Tauri 35
10. Williams 8

Ajánlott videó

Olvasói sztorik