Forma-1

A 2015-ben meghalt Forma-1-es pilóta édesapja is kifakadt a Japán Nagydíj darus incidense miatt

VALERY HACHE / AFP
VALERY HACHE / AFP

Nem Pierre Gasly volt az egyetlen, aki kifakadt amiatt, hogy túl korán került a pályára egy daru a Forma-1-es Japán Nagydíjon.

A darunak az első körben kiesett Carlos Sainz autóját kellett volna eltüntetnie, ugyanakkor a versenyzőket nem értesítették arról, hogy bent van a daru, nem kell mondani, hogy ez mennyire balesetveszélyes.

Kapcsolódó

Az esetről többek között Sergio Pérez, valamint Lando Norris is kifejtette a véleményét. Pérez azt a kérdést tette fel, hogyan tehetnék világossá, hogy többé nem akarnak darut látni a pályán?

„Jules-t egy ilyen hiba miatt veszítettük el. Ami ma történt, az teljességgel elfogadhatatlan. Remélem, ez volt az utolsó alkalom, hogy darut láttunk a pályán” – írta a Twitter-oldalán a Red Bull mexikói versenyzője.

A McLaren brit pilótája, Lando Norris is amiatt füstölgött, mert a mostani eset a 2014-es tragédiára emlékeztette: Jules Bianchi a nyolc évvel ezelőtti Japán Nagydíjon egy pálya melletti daruba belerohanva szenvedett súlyos balesetet, ami után sokáig kómában volt, de az életét már nem sikerült megmenteni.

„Hogyan fordulhatott ez elő? Néhány éve elvesztettünk egy embert hasonló okok miatt. Az életünket kockáztatjuk, pláne ilyen körülmények között, de versenyezni akarunk. De ez… elfogadhatatlan!” – írta Norris.

Az Instagramon Bianchi édesapja, Philippe is kifejtette a véleményét a darus incidensről.

„Nem tisztelik a pilóták életét, nem tisztelik Jules emlékét. Hihetetlen” – mérgelődött.

A hosszú szünet után újraindított Japán Nagydíjat Max Verstappen nyerte, aki a vb-címet is bebiztosította.

Kapcsolódó
Verstappen nyerte a szuzukai káoszfutamot, majd egy verseny utáni büntetés miatt a vb-címet is bezsebelte
Volt itt minden: eső, piros zászló, darus incidens, kiakadó pilóták, majd újraindított futam. Csak Verstappen első helyét nem veszélyeztette semmi. Bár percekig azt sem lehetett tudni, hogy akkor most világbajnok-e, vagy még várnia kell az ünnepléssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik