Forma-1

Botrány robbanhat ki a Forma-1-ben, a riválisok a Red Bullra mutogatnak

Mohd Rasfan / AFP
Mohd Rasfan / AFP

A 2021-es szezontól kezdve fizetési sapkát vezetett be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Forma-1-ben annak reményében, hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. A csapatok tavaly a többi közt az autóikra, a fejlesztésekre és a tesztekre 145 millió dollárt költhettek, idén pedig 140 milliót.

Kapcsolódó
Verstappen: Rossz irány lenne, ha korlátoznák a fizetésünket, mi tesszük kockára az életünket
Szerinte a komplett autósportra rossz hatással lenne egy ilyen döntés.

A tavaly elköltött összegekről szóló jelentését a jövő héten teszi közzé az FIA, ugyanakkor pénteken az Auto Motor und Sport, valamint Gazzetta dello Sport is arról írt, két csapat átléphette a megengedett költséghatárt.

A lapok megnevezik a Red Bullt és az Aston Martint.

Előbbi már csak amiatt is külön érdekes, mert versenyzője, Max Verstappen a szezonzáró utolsó körében előzte meg a mercedeses Lewis Hamiltont és lett világbajnok. A rivális ezt akkor is vitatta, a záró futam következménye lett a versenyigazgató Michael Masi kirúgása. El lehet képzelni, mekkora hullámokat verne, ha kiderülne, igazak a mostani sajtóhírek.

A Red Bull az ESPN megkeresésére spekulációnak nevezte az egészet, Christian Horner pedig úgy nyilatkozott, ő a sapkán belül maradtak, innentől pedig az FIA-n múlik, hogy mire jut a vizsgálatával. Az Aston Martin azt közölte, egyeztetésben vannak a szervezettel.

Kapcsolódó
Mire készülhet Vettel? – ezt találgatja most mindenki
Egy videót osztott meg a német versenyző. Amikor legutóbb így tett, a visszavonulását jelentette be.

A Mercedesnél és a Ferrarinál már elkezdtek zúgolódni, előbbi csapatfőnöke, Toto Wolff meg is jegyezte a Szingapúri Nagydíj helyszínén: ha ők vagy a Ferrari is tudnak róla, hogy büntetlenül túl lehet lépni a költséghatárt, akkor megteszik.

Mivel a fizetési sapka még új, ezért nincs arra vonatkozó tapasztalat, az FIA hogyan jár el, és nem mindegy az sem, hogy a túllépés öt százalék alatti vagy feletti.

  • Előbbi esetben nyilvános bocsánatkérés, pénzbüntetés, pontlevonás (az egyéni és konstruktőri versenyben egyaránt), futamokról való kizárás, az aerodinamikai tesztekre vonatkozó korlátozások és a csapatra vonatkozó költségplafon csökkentése is lehet a büntetés,
  • míg az öt százalék feletti túllépés esetén a fentiek mellett akár a világbajnokságról való kizárást és eltiltást is vonhat maga után.

A fizetési sapka kapcsán eddig egyébként egyetlen büntetést osztott ki az FIA: a Williamsnek kellett 25 ezer dollárt befizetnie, amiért kicsúszott a határidőből az előző évi jelentés leadásakor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik