Forma-1

Azt találgatja mindenki a Forma-1-ben, hogy lekoppintották-e a Red Bullt

Steve Wobser/Getty Images
Steve Wobser/Getty Images

Számos újítással érkezett az Aston Martin a Spanyol Nagydíjra, és nyugodtan kijelenthető, hogy ezzel tematizálja is eddig a barcelonai versenyhétvégét. Az autó az új oldaldobozával ugyanis nagyon hasonlít a Red Bull RB18-asára.

Az a legnagyobb hízelgés, ha lemásolnak

– mondta a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner a BBC-nek.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), amely egyébként a hét elején figyelmeztette a Red Bullt, hogy egy hozzájuk nagyon hasonló autóval rukkol elő a rivális, bekért minden szükséges adatot, ezek pedig azt bizonyítják, hogy az Aston Martin tervezőcsapata fejlesztett ki minden változtatást. Horner szerint ezzel nincs is mit tenni egészen addig, amíg ki nem derül valami szabálytalanság.

Kapcsolódó
Aggódhat a Forma-1 mezőnye, Hamilton szuper boldog
Lehet, hogy a Spanyol Nagydíjon jön el a fordulópont a Mercedes számára? A hétszeres világbajnok nyilatkozata alapján nem kizárt.

Ugyanakkor a csapatvezető szerint komolyan felmerül annak a lehetősége, hogy a Red Bull szellemi tulajdonát megszerezte a rivális.

Az elmúlt egy évben az Aston Martin több szakembert is átcsábított magához a Red Bulltól, a többi közt az aerodinamikai fejlesztésekért felelős Dan Fallowst is. „Az emberek csapatról csapatra mennek, viszik magukkal a tudást a fejükben, ez teljesen normális” – mondta Horner.

Ami viszont elfogadhatatlan, ha egy szellemi tulajdont teljes egészében átvesz valaki

– folytatta Horner, aki azt is elárulta, ők a maguk részéről lefolytatnak egy belső vizsgálatot, bár azt gondolja, hogy az FIA feladata lenne biztosítani, hogy a szellemi tulajdon ellopásának még csak a gondolata se merülhessen fel.

Közben az Aston Martinnál azzal védekeznek, hogy a most bemutatott tervek már februárban is asztalon voltak, eleve olyannak alkották meg az idei autójukat, hogy folyamatosan lehessen rajta csiszolni, most is így tettek. Közben végig tájékoztatták az FIA-t, a szervezettől pedig zöld lámpát kaptak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik