Forma-1

Lassított felvétel, teljes csőd és horror – ez volt a Ferrari az imolai versenyen

ANDREJ ISAKOVIC / AFP
ANDREJ ISAKOVIC / AFP

A nemzetközi sajtó főként a világbajnoki címvédő Max Verstappen sima sikerét, valamint a hazai környezetben szereplő Ferrari felsülését taglalta a vasárnapi Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj másnapján, írta az MTI.

Kapcsolódó
A Mercedes csapatfőnöke bocsánatot kért Hamiltontól a vezethetetlen autóért
Pontot sem tudott szerezni a hétszeres világbajnok.

„Verstappen laza imolai diadalával címvédő-sebességfokozatba kapcsolt, miközben a pontversenyben éllovas Charles Leclerc a hajrában a harmadik helyen megpördült a Ferrarijával, és végül csak hatodik lett. A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton igazi horrorshow-t élt át, újabb feledhető futamon van túl, és csak 13. lett” – írta az angol The Sun.

A Daily Mirror szerint

Verstappen lekörözte Hamiltont, győzött Imolában, míg a Ferrari katasztrofálisan szerepelt.

A Guardian azt emelte, ki, hogy a Ferrari-szurkolók ujjongásából egy ügyetlen hiba miatt síri csend lett, miután Leclerc a vége felé túlzott büszkeségből hatalmasat bakizott. „Emiatt felére csökkent az előnye a vb-pontverseny élén, és teret engedett egy újabb izgalmas párharcnak Verstappennel.”

Az olasz La Repubblica keményen fogalmazott: „Verstappen könyörtelen, Leclerc hibát hibára halmoz.”

Nem különben a Corriere della Sera: „Verstappen ezúttal csatározás nélkül nyert, és a rajtnál faképnél hagyta Leclerc-t, aki olyan lassúnak tűnt, mint egy búvár.”

Teljes csőd és fekete nap a Ferrari számára a csalódott hívek szeme előtt

– írta a spanyol Marca.

A francia Le Figaro szerint „Verstappen kézben tartotta a futamot, a Ferrari egy lassított felvétel.”

A svájci Tages-Anzeiger szerint „éppen Ferrari-országban vágott vissza a Red Bull”, míg a Blick úgy fogalmazott:

Verstappen-diadal, Ferrari-horror és Sauber-buli Imolában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik