Forma-1

A Mercedes kérése elutasítva, nem vizsgálják újra a Verstappen-Hamilton esetet

CARL DE SOUZA / AFP
CARL DE SOUZA / AFP

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította a Mercedes felülvizsgálati kérelmét a Brazil Nagydíjon történtek miatt. A 48. körben egy előzési kísérletnél az akkor élen álló Max Verstappen leterelte a pályáról Lewis Hamiltont, majd az a döntés született, hogy nem kell büntetni a hollandot. Ám akkor még nem állt rendelkezésre minden kamerafelvétel, ezek ismeretében kérte a felülvizsgálatot aztán a Mercedes.

Kapcsolódó
Räikkönent a világbajnoki versenyről kérdezték, a válasza mindent visz
Hiányozni fognak a nyilatkozatai majd, amikor visszavonul.

A futam végkimenetelébe utólag nem szólt bele az az eset, Hamilton később megelőzte riválisát, megnyerte a versenyt és 14 pontra csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben.

Várható döntés. Vitát akartunk generálni, a célt elértük. De nem igazán gondoltuk mi sem, hogy a történet ennél tovább megy

– mondta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a döntésről, míg a Red Bull részéről Christian Horner azt mondta, ez a helyes döntés, ha másképp határoztak volna, azzal „kinyílt volna Pandora szelencéje”.

Kapcsolódó
Futamgyőzelme után büntették Hamiltont
Halmozta a büntetéseket Brazíliában.

Az idei szezonból már csak három verseny van hátra, most pedig az egyik legmegerőltetőbb következik, ugyanis sorozatban a harmadik hétvégén rendeznek futamot: Austin és Sao Paulo után ezúttal Katarban.

Az első szabadedzésen egyébként Verstappen volt a leggyorsabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik