Forma-1

Valtteri Bottas legyőzte a török démonokat

UMIT BEKTAS / AFP / POOL
UMIT BEKTAS / AFP / POOL

A nemzetközi sajtó túlnyomó részt Valtteri Bottasnak, a Mercedes finn versenyzőjének magabiztos győzelméről, valamint címvédő és hétszeres világbajnok csapattársának, Lewis Hamiltonnak a csapat stratégiai döntésével szemben megfogalmazott kritikájáról és dühéről számolt be a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíj másnapján, írta az MTI.

Kapcsolódó
Bottas először nyert idén, Verstappen visszavette a vezetést a vébén
Hamilton megpróbált kerékcsere nélkül végigmenni, majd a csapattal vitakozott.

A brit Daily Mail szerint Hamilton elveszítette a vezető pozíciót a világbajnoki pontversenyben, miután a Mercedes csapata félős nyusziként viselkedve kihívta a boxba egy értelmetlen kiállásra.

Ezt a sorsfordító döntést ráadásul nyolc körrel az esős Török Nagydíj leintése előtt hozták meg, a futamot pedig végül Valtteri Bottas nyerte meg.

A Sun is arról írt, hogy Hamilton úgy érzi, elvették az esélyét, hogy dobogós helyen végezzen Törökországban.

„A címvédő attól tart, hogy ez a döntés a világbajnoki diadalába kerülhet. A hétszeres vb-győztes nem tudta elrejteni csalódottságát azért, mert Max Verstappen ismét átvette a vezetést az összetettben, és most hat ponttal előzi meg Hamiltont” – olvasható.

„Kétségkívül érezhető, hogy az elmúlt évek legizgalmasabb Forma-1-es világbajnoksága a mostani. A Török Nagydíj szürke, borult égboltja alatt a várakozás súlya nehezedett Lewis Hamilton vállára” – írta a Guardian.

Az olaszoknál a Gazzetta dello Sport úgy fogalmazott, Bottas egy őrült Török Nagydíjat nyert meg.

„A Mercedesnek egy kiválóan versenyző Bottasra volt szüksége, hogy csökkentse a Hamilton versenyautójában végrehajtott motorcsere okozta károkat. Valtteri pedig nem okozott csalódást”.

A Corriere dello Sport is a győztest dicsérte: „Több, mint egy év várakozás után Valtteri Bottasnak sikerült két számjegyűvé tennie futamgyőzelmeinek a számát. Ez volt pályafutása 10. sikere, miután Verstappen előtt tudott maradni, és ezzel segítette a Mercedest mind a konstruktőri, mind pedig az egyéni világbajnoki pontversenyben.”

A spanyol Marca úgy fogalmazott, Bottas-fesztivál volt Törökországban.

„De Verstappen az összetett új éllovasa, mégpedig hat ponttal megelőzve Hamiltont. A finn versenyző eddigi legjobb futamát teljesítette a Mercedesszel, Carlos Sainz pedig szépen zárkózott fel a rajtrács végéről. Verstappen hatpontos előnye a hétszeres világbajnokkal szemben bizonyíték arra, hogy a vb-diadalért zajló küzdelem az idény végéig eltart majd.”

Az AS egy örök igazságot írt le, a lap szerint nem mindenkinek kedvez, ha esik az eső.

„A futamot egy Mercedes nyerte meg, de a taps nem volt olyan hangos a boxban, mert a győzelem közben a másik autóban ülő világbajnoki címvédő a csapatrádión az elhibázott stratégiai döntést kritizálta.”

A francia L’Équipe szerint

Egy évvel azután, hogy ugyanezen a pályán hatszor is megpördült a futam alatt, Bottas nem is találhatott volna jobb módszert a törökországi démonjainak legyőzésére.

„Hamilton mérgesen kérte a csapatrádión, hogy hagyják őt békén. Miközben csapattársa, a Mercedestől az idény végén távozó Valtteri Bottas győzött, Max Verstappen pedig második lett, Lewis Hamilton az ötödik helyezésével hatpontos hátrányba került az összetettben a Red Bull holland versenyzőjével szemben. A brit a Mercedes stratégiai döntését kifogásolta” – írta a svájci Blick.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik