Forma-1

Lando Norris magára vállalta az elúszó futamgyőzelem miatti felelősséget

Sergei FadeichevTASS via Getty Images
Sergei FadeichevTASS via Getty Images

Lando Norris élete első futamát nyerhette volna meg Szocsiban, azonban hét körrel a verseny vége előtt zuhogni kezdett az eső és végül nem ment a boxutcába vizes pályára való gumikért. A brit rajta vesztett, mert az utolsó körökben irányíthatatlanná vált az autó és végül csak hetedik lett.

Kapcsolódó

Az eset után persze nagyon le volt törve a fiatal versenyző, aki remekelt egyébként az időmérőn és a futam első 47 körében is. A verseny után higgadt maradt és nem keresett kifogásokat.

Szomorú vagyok, letört. Úgy döntöttünk, hogy kintmaradok és a végén kiderült, hogy nem ez volt a jó döntés, de épp úgy az én választásom volt, mint a csapaté. Valójában én határoztam így, ők be akartak hívni a boxba, de én nem mentem, mert azt hittem, hogy így lehet majd nyerni

– mondta versenye után Norris.

Később azért picit a McLaren is ludassá vált a hajrájával kapcsolatban, mert miközben a századik futamgyőzelmét ünneplő Lewis Hamiltont kérdezgette a Sky Sports, a címvédő bevonta honfitársát is a beszélgetésbe. Ebből kiderült, hogy az esőzéskor éllovas pilóta úgy tudta, nem kezd komolyabban zuhogni az eső, viszont a Mercedesnél pontosan tudták. Hamilton megkérdezte a vasárnapi ellenfelét, be akart-e menni a boxba és amikor Norris nemet mondott, azonnal rávágta:

„Én sem! Úgy voltam vele, hogy itt van előttem a srác, mindjárt megelőzhetem. Az első hívást figyelmen kívül is hagytam, mert pont előttem voltál”

– emlékezett vissza Hamilton, amit Norris ugyan elütött egy viccel, mondván, hogy ő az összes hívást ignorálta, de itt kiderült, hogy azt hitte, nem romlik az eső.

A két brit pilóta szerint nem volt ideális a helyzet, amikor esni kezdett az eső, de az utolsó 3-4 körre drasztikusan változott az időjárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik