Forma-1

George Russell elsírta magát a Magyar Nagydíj után

Mark Thompson/Getty Images
Mark Thompson/Getty Images

Esteban Ocon nyerte az egészen őrültre sikerült Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap, ezzel megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét.

Kapcsolódó
Tömeges karambol, egyetlen autóval indított rajt, történelmi első Ocon-győzelem – őrületes volt a Magyar Nagydíj
Fordulatos, izgalmas, teljesen kiszámíthatatlan futamot látott a Hungaroring közönsége.

A verseny során hat autó is kiesett, többek közt ennek is köszönhető, hogy George Russell kilencedik helyen haladt át a célvonalon, vagyis életében először szerzett vb-pontokat Williams-autóban ülve. A futam után az M4 Sport szeretett volna interjút csinálni vele, ám a brit pilóta annyira elérzékenyült, hogy elsírta magát és nem tudott nyilatkozni.

A dobogóra egyébként Sebastian Vettel és Lewis Hamilton állhatott föl, a címvédő így hat ponttal vezeti már az összetett ponttáblázatot a Hungaroringen tizedik helyen záró Max Verstappen előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik