Forma-1

Hamilton kiütötte Verstappent, győzelme még vita tárgya lesz

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton nyerte meg a Brit Nagydíjat, pedig még büntetés is kapott azért, mert az első körben kiütötte a versenyből a pole-ból induló Max Verstappent. Charles Leclerc lett a második, Valtteri Bottas a harmadik.

Már a futam előtti időszak különleges volt, ugyanis pénteken tartottak egy időmérőt, majd szombaton egy 17 körös sprintkvalifikációt rendeztek, amit Verstappen nyert meg, így övé volt a pole Hamilton előtt. Sérgio Pérez volt a nagy vesztese az újításnak, elrontott egy kanyart szombaton, így ő a boxból indult.

Verstappen jól kapta el a rajtot, őrizte az első helyét, mígnem az egyik kanyarban Hamilton a belső íven támadta, összeért a két autó, a holland pedig kiesett. A verseny leállt bő 40 percre, a Mercedes hétszeres világbajnoka tíz másodperces büntetés kapott – ha már büntették, akkor ez viszonylag kevésnek tűnt. A hollandot kivizsgálásra vitték, egyelőre nem tudni, van-e sérülése és ha igen, mennyire komoly.

Kapcsolódó
Óriási becsapódás: Verstappen már az első körben kiesett a Brit Nagydíjon
Piros zászlóval félbe is szakították a futamot.

Az élen zajló csetepaté végén Leclerc állt az élre, aki aztán az állórajtos újraindítást követően is megőrizte az első helyet. Sebastian Vettel már kevésbé jött ki jól a történtekből, megpörgött az autójával, visszaesett a mezőny végére, ezzel el is szállt a futama.

A folytatásban leginkább az volt a kérdés, hogy bírja-e a Ferrari Leclerc alatt, problémákról lehetett hallani, időnként le is lassult a monacói, de aztán mindig rendeződött a helyzet. Hamilton aztán óriási hajrát indított friss gumikon,

majd két körrel a vége előtt levadászta riválisát, megszerezte az első helyet. Két körön át vezetett mindössze, mégis meglett pályafutása 99. futamgyőzelme. A Brit Nagydíjat nyolcadszor nyerte meg, ami rekord.

Leclercé lett a második hely, a harmadik helyre Bottas ért oda. Lando Norris, Daniel Ricciardo, (elrontott kerékcseréje ellenére) Carlos Sainz, Fernando Alonso, Lance Stroll, Esteban Ocon és Cunoda Juki végzett még az első tízben, azaz a pontszerző helyeken.

Max Verstappen kiesésével elég jól jött ki a Hamilton Brit Nagydíjból: nyolc pontra közelítette meg riválisát.

sofascore.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik