Forma-1

Lewis Hamilton: Hálás vagyok, hogy ilyen szar futam volt

Sebastien Nogier / POOL / AFP
Sebastien Nogier / POOL / AFP

Csődöt mondott a Mercedes a Forma-1 Monacói Nagydíján. Lewis Hamilton esetében nem jött be a taktika, így a hétszeres világbajnok az elrontott időmérő után nem tudott javítani és csak a hetedik helyen végzett, míg Valtteri Bottas futamát egy kerékcsere vágta haza, a jobb első abroncsot ugyanis nem tudták levenni az autóról (még másnap sem), így ki kellett állnia.

Kapcsolódó
Fernando Alonso: Olyan volt a hangulat egy második hely után, mint egy temetésen
Carlos Sainz Jr. előtt neki sikerült dobogón végeznie a Ferrarival spanyolként.

Hamilton a verseny közben elég bosszús volt, végig elégedetlenkedett a csapatrádióban, majd a futam után is arról beszélt, hogy a Mercedes sokat hibázott. Azóta már megenyhült a brit, azt mondta, közösen hibáztak, már azóta is több megbeszélésük volt, ahol őszintén elmondták, ki hogy látja a történteket, és az Azeri Nagydíjig is leülnek még párszor. A maga részéről nem aggódik, már többször is felálltak a padlóról az évek során.

Azért nyertük a bajnoki címeket, mert hibákat követtünk el, de aztán tanultunk belőlük és erősebben tértünk vissza. Hálás vagyok az ilyen szar futamokért, ilyenkor tanuljuk a legtöbbet. Ha mindig csak nyersz, akkor nem fejlődsz

mondta az Autosportnak Hamilton.

Kapcsolódó
Leclerc már a rajt előtt kiesett, a Mercedes csődöt mondott, Verstappen nyert Monacóban
Nem túlzás kijelenteni, hogy a holland ölébe hullott az első hely, két riválisa is kiesett mellőle.

Ugyan a brit hetedik helye tőle elég szokatlan szereplés, még így sem drámai a helyzet, a szezon első négy futamából hármat megnyert, egyszer pedig a második lett. Így mindössze négy pont a hátránya a Monacóban győztes Max Verstappen mögött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik