Forma-1

Fernando Alonso: Olyan volt a hangulat egy második hely után, mint egy temetésen

Mark Thompson/Getty Images
Mark Thompson/Getty Images

Carlos Sainz Jr. vasárnap a Monacói Nagydíj második helyén ért célba, miután Charles Leclerc nem indulhatott el a pole-pozícióból és Valtteri Bottas is kiesett egy lecserélhetetlen keréknek köszönhetően.

Kapcsolódó
Leclerc már a rajt előtt kiesett, a Mercedes csődöt mondott, Verstappen nyert Monacóban
Nem túlzás kijelenteni, hogy a holland ölébe hullott az első hely, két riválisa is kiesett mellőle.

Az utolsó spanyol pilóta, aki a Ferrrarival dobogós lehetett, az Fernando Alonso, aki a Hungaroringen lett második. Ennek apropóján adott interjút Alonso és elmondta, hogy nagyon örül Sainznak, de számára más volt a második hely.

Amikor 9-10 dobogós helyezésem volt egy évben, olyan hangulat uralkodott egy második hely utáni sajtótájékoztatókon, mint egy temetésen. Mindenki azt kérdezgtte, mikor nyerek már versenyt újra? Aztán most utólag visszatekintve nem becsülték meg igazán azt a 97 dobogós helyet, amit nyertem. Manapság más a helyzet

– idézi az Autosport.com Alonsót.

Carlos Sainz Jr. számára viszont mindenképp nagy eredmény, hogy az egyik Red Bullt és Lewis Hamiltont meg tudta előzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik