Forma-1

Más pilótának megengedték, amit Max Verstappennek nem?

Lars Baron/Getty Images
Lars Baron/Getty Images

Még mindig Max Verstappen büntetésével van elfoglalva mindenki a szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíj után.

Kapcsolódó
Hamilton őrült hajrában verte vissza Verstappen támadását
A címvédő és hétszeres világbajnok győzelmét hozta az idénynyitó Bahreini Nagydíj.

A holland pilóta a négyes kanyarban előzte meg Lewis Hamiltont, azonban a versenybírók arra kötelezték, hogy visszaadja a pozíciót a britnek, mivel autója teljesen elhagyta a versenypályát a manőverben. Az FIA előre szólt a versenyzőknek, a pályahatárok betartását csak előzés közben fogják szigorúan venni ebben a kanyarban.

Ez idáig rendben is lenne, azonban a neten már kering a videó, amelyen Esteban Ocon ugyanúgy megelőzi Cunoda Jukit a négyes kanyarban, ahogyan Verstappen Hamiltont. A csavar viszont az, hogy a franciát még csak nem is figyelmeztette.

Ocon a manőverében annyi a különbség, hogy amikor elhagyta a pályát, még mindig Cunoda volt előrébb, míg Verstappen egyértelműen Hamilton előtt volt, a buóteret használta, hogy befejezze az előzést. A japán versenyző ráadásul leszorította ellenfelét, sőt Ocon csak később tudta tényleg megelőzni az Alpha Taurit.

https://twitter.com/OconEsteban/status/1376271913509609474

A két eset között tehát van különbség, ugyanakkor könnyen látható, miért érezheti igazságtalannak az esetet Verstappen, vagy a következő pilóta, akivel hasonló történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik