HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP
Forma-1

Forma-1: másodperceken múlt Grosjean élete

Ian Roberts, a Forma-1-es versenysorozat mentőorvosa szerint csupán néhány másodperce volt a személyzetnek arra, hogy kimentse Romain Grosjeant, a Haas pilótáját az égő roncsok közül a vasárnapi Bahreini Nagydíjon elszenvedett balesete után.

Kapcsolódó

Az elmúlt évek legfélelmetesebb Forma-1-es balesetét úszta meg Grosjean
Az autó kigyulladt, kettészakadt, de kisebb égési sérülésekkel megúszta.

A 34 éves francia versenyző három kanyarral a rajt után csapódott bele a szalagkorlátba, autója szabályosan kettétört, a kiömlő üzemanyag pedig azonnal meggyulladt és hatalmas lánggal égett. Grosjeannak ki kellett szabadítania magát az üléséből, a Haas hivatalos adatai szerint 28 másodpercet töltött a lángok között, míg végül ki tudott mászni a roncsból és a mentőcsapat tagjainak segítségével elhagyta a baleset helyszínét.

Olyan volt, mint egy sütő, csak a vörös lángokat láttuk, és aztán észrevettük, hogy próbálja kiszabadítani magát, ami fokozatosan sikerült is neki

– számolt be a történtekről az MTI cikke szerint Roberts, aki az első között ért oda a szerencsétlenség helyszínére.

„Volt egy tűzoltó, aki nagyon hamar elkezdte az oltást, és a porral oltó visszaszorította annyira a lángokat, hogy amikor Romain már eléggé magasan volt, akkor a sérült korlát felett ki tudtuk őt menteni” – mondta Roberts, aki szerint csak másodperceik voltak segíteni a versenyzőnek, a lángok ugyanis ennyi idő után újra magasra csaptak fel.

A szakember hozzátette, ha Grosjean nem tud önerőből kimászni az üléséből, akkor nekik – ekkora tűzben – nem lett volna lehetőségük kimenteni őt.

Roberts azt mondta, első dolga volt ellenőrizni, hogy a versenyző már nincs életveszélyben, ezt követően azonnal elszállították a baleset helyszínéről.

Kapcsolódó

Grosjean az égési sérülései miatt kórházban tölti az éjszakát
Törést viszont nem mutattak nála a röntgenfelvételek.

Grosjean vasárnap késő este a Haas istálló, valamint saját Facebook-oldalán jelentkezett egy videóval a kórházi ágyáról. A francia pilóta mindkét kézfején égési sérüléseket szenvedett, ezt leszámítva azonban jól van, és hangsúlyozta: a versenyzők fejét védő, glória elnevezésű HALO-rendszernek köszönheti az életét, amely 2018 óta kötelező az F1-ben, és amelynek bevezetését korábban ő maga is ellenezte.

A versenyzőt kedden engedik ki a kórházból, de a hétvégi futamot biztosan kihagyja. A tartalékpilóta, Pietro Fittipaldi helyettesíti majd, aki most debütálhat majd az F1-ben. Ő a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.