Forma-1

Daniel Ricciardo: A Ferrari már nem olyan erős, esélyünk van a dobogóra

Vasárnap jön a szezon harmadik futama a Forma-1-ben, már 35. alkalommal rendezik meg Magyar Nagydíjat és a versenyhétvége előtt a Renault csapata videokonferenciát tartott. Elsőként Daniel Ricciardóé volt főszerep, aki elárulta, nagyon szereti a Hungaroringet és nem csak a 2011-es futamgyőzelme miatt, hanem azért is, mert nagyon szereti Budapestet – sajnálja is, hogy nem láthat belőle sokat a szigorú egészségügyi előírások miatt. Nagyon hiányzik neki a futamok előtti feszültség a közönség nélkül, mióta gyakorlatilag elkülönítve élnek ilyenkor a csapatok egészen addig nem pezseg benne az adrenalin, amíg a sisakot föl nem veszi.

Magyar Nagydíj: börtön várhat a karanténszabályokat megszegő Forma-1-esekre
Elég komoly büntetéssel kell majd szembenéznie annak, aki megszegi a Forma-1 Magyar Nagydíjának egészségügyi előírásait.

Ami a szezont illeti, Ricciardo szerint a Renaultó villanhat idén, esélyes a dobogóra is a konstruktőrök közötti versenyben.

A Ferrari már nem olyan erős, mint tavaly, amivel nagy esély nyílt a többi csapat számára, hogy odaérjen a dobogóra. Biztos vagyok benne, hogy esélyünk van erre nekünk is. Képesek vagyunk rá már 2021 előtt is

– mondta Ricciardo.

Az ausztrál még teljesen a jelenlegi csapatára fókuszál attól függetlenül, hogy jövőre már a McLaren versenyzője lesz. Mint mondta, Sebastian Vettel távozásával rettentően felgyorsultak az események, szokatlanul hamar kellett emiatt döntést hozni, és már a 2020-as szezon előtt kellett 2021-re vonatkozó szerződést kötni. Ricciardo nem azért hagyja ott a franciákat, mert rosszul érezte volna magát, hanem mert az tűnt a legjobb választásnak.

”Egy pilóta pályafutásában zavaró lehet, ha sokszor kell új csapatba kerülnie. Az élet minden területén segít a stabilitás. Nem is tervezem, hogy folyton csapatot váltsak, elég stresszesnek találom. Remélem a következő után évekig nem lesz róla szó. Sokat tanultam abból, hogy a Renault-hoz igazoltam, új emberekkel találkoztam. Attól, hogy továbbállok még nem jelenti azt, hogy itt rosszul érzem magam” – mondta.

Ricciardo nem tudta, hogy felújítják a Hungaroringet és bár ő nem tudna kiemelni olyasmit, amin javítani kellene, örül neki, hogy Magyarország ennyire elhivatott a sportág iránt. Hangos és jól érthető köszönömmel búcsúzott az ausztrál, a helyére pedig a francia Esteban Ocon érkezett, aki szintén dicsérte a magyar pályát. Egyedül annyit jegyzett meg a Renault versenyzője, hogy nehéz előzni a Hungaroringen, ezért ebben változtatna a felújításkor.

Miért hívnak vissza egy 39 éves pilótát a Forma-1-be?
Fernando Alonso két szezon kihagyása után kész visszatérni a Forma-1-be, de miért éppen őt hívta a Renault?

Ocon elégedett mostani társával is, de alig várja már Fernando Alonso visszatérését a Forma-1-be, mert már gyerekkora óta figyelte a spanyol pályafutását.

Nagyszerű, hogy Fernando visszatér! Ő egy igazi legenda, a tény, hogy a csapattársam lesz, egészen furcsa érzés. Amikor még csak tanulgattam, hogyan kell vezetni a Forma-1-ben, ő a világbajnoki címért volt versenyben, rengeteg tapasztalata van, amivel segíthet majd nekünk. Biztosan sokat tanulok majd tőle.

Ocon elmesélte, hogy a 2019-es szezon kihagyása ellenére folyamatosan próbált formában maradni, szimulátorozott, fizikai edzéseket végzett, hogy visszatérhessen. Ennek ellenére nem érzi magát berozsdásodva, sőt, amikor az a kérdés merült föl, a megfiatalodott mezőny melyik tagja lesz majd Lewis Hamilton után a következő sportági nagyágyú azonnal rávágta: „én!”

Esteban Ocon. Fotó: Laurent Charniaux/Pool via Getty Images

A 23 éves francia pilótát jó érzéssel tölti el, hogy sok olyan versenyző van a mezőnyben, akikkel közösen lépegettek egyre feljebb a sportágban, jó, hogy most együtt gurulhatnak ki a versenypályákra. Van több babonája is, az egyik az, hogy a futamok előtt mindig ugyanarról az oldalról száll be a kocsiba.

A Magyar Nagydíj előtt Ricciardónak és Oconnak is 4-4 pontja van, a Renault pedig ezzel hatodik helyen áll a konstruktőrök listáján, de a két versenyző nagy egyetértésben mondta, hogy Ausztria után fölfelé vezet majd a csapat útja. A mogyoródi futam vasárnap 15.10-kor kezdődik majd.

A Magyar Nagydíj programja

Péntek:
11.00-12.30: Első szabadedzés
15.00-16.30: Második szabadedzés

 

Szombat:
12.00-13.00: Harmadik szabadedzés
15.00-16.00: Időmérő edzés

 

Vasárnap:
15.10-17.10: Futam (70 kör vagy 120 perc)

Kiemelt kép: Laurent Charniaux/Pool via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik