Forma-1

Massa tudja, milyen állapotban van Michael Schumacher

Korábban a témában:

A Forma-1 hétszeres bajnokának, Michael Schumachernek még 2013 decemberében volt síbalesete és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy utána 2014 nyaráig mesterséges kómában tartották. Hat éve otthonában gyógyul a korábbi kiváló versenyző és az állapotáról gyakorlatilag semmit sem tudni.

Korábbi ferraris csapattársa, Felipe Massa nyilatkozott a brazil Fox Sportsnak Schumacher kapcsán, konkrétumot ő sem árult el.

Tudom, milyen az állapota, vannak információim. Mindig is közel álltunk egymáshoz. A feleségével kevésbé, mert kevés futamra jött el

– mondta Massa, aki úgy folytatta, Schumacher nehéz időszakon megy keresztül, nem csoda, hogy a családja próbálja teljesen titokban tartani, mi van vele és nem érzi, hogy pont neki kellene bármit is nyilvánosságra hoznia.

Egyre többen látják Vettelt a Mercedesben
Lewis Hamilton mellett vagy a helyén? Elég sok a kérdés.

Minden nap imádkozom azért, hogy jobban legyen, és hogy visszatérhessen a pályára, főleg most, hogy már a fia is versenyez.

Mick Schumacher kapcsán annyi mondott, bármikor is kezdődik a szezon, fontos idény lesz ez a számára a Forma-2-ben. Ahhoz viszont egy kicsit több időre van még szüksége, hogy eljusson a királykategóriába.

Kiemelt kép: JUNG YEON-JE / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.