Forma-1

Forma-1: Vettel vajon kiégett mostanra?

Korábban a témában:

Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a Forma-1-ben szereplő Ferrari csapatát. A német versenyző azt mondta, nem a pénz, amin nem tudtak megegyezni, csak már nem közösen képzelték el a jövőt. A helyére Carlos Sainz érkezik, és mivel a McLaren azonnal lecsapott Daniel Ricciardóra, így elég kevés lehetőség közül válogathat a négyszeres világbajnok.

Alonso közelebb került a Forma-1-es visszatéréshez
Korábbi csapatánál megüresedett a hely.

Sokan sokféleképpen kommentálták már a történteket, azonban arra talán érdemes odafigyelni, amit a kétszeres vb-győztes Mika Häkkinen írt az Unibeten vezetett blogjában. A finn klasszis számára két dolog volt biztos a Ferrari és Vettel kommunikációja után:

  • a tárgyalások ténye azt mutatja, hogy volt hajlandóság a folytatásra,
  • ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferrari döntött és Charles Leclerc-t fogja támogatni a jövőben, erre utal az is, hogy egy szezon után hosszabbítottak vele 2024-ig.

„Sebastian elég komoly döntés előtt van. Nem gondolkodott még a visszavonuláson, ugyanakkor most mérlegelni kell a lehetőségeket 2021-re és 2022-re, különösen annak fényében, hogy nem fog győzelemre esélyes autóban ülni.

Ugyan még csak 33 lesz idén, de nagyon fiatalon, 19 évesen elkezdte már a Forma-1-ben, és nagyon nehéz ennyi év után is fenntartani azt az energiaszintet, amivel ebben a sportban sikeres tudsz maradni

írta Häkkinen.

Vettel már 240 futamon vett részt a Forma-1-ben, 53 futamgyőzelme és 57 pole-ja van eddig karrierje során. Összesen 120 alkalommal állhatott a dobogóra.

Kiemelt kép: ELMAR KREMSER / SVEN SIMON / SVEN SIMON / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.