Forma-1

Egy csapat már közölte is, hogy nem kér Vettelből

Bár a szezon kezdete egyelőre még elég távoli, Sebastian Vettel és a Ferrari gondoskodott arról, hogy legyen miről beszélni a Forma-1 kapcsán: a 32 éves versenyző az idény végén távozik az olasz csapattól. A német 2015-ben érkezett azzal a reménnyel, hogy tovább tudja növelni világbajnoki címei számát – négyszer nyert a Red Bullal –, ez azonban nem sikerült neki, tavaly ráadásul csak az ötödik lett, a csapattársa, Charles Leclerc 24 pontot vert rá.

Csak semmi szupercsapat, Sebastian Vettel!
Ecclestone szívesen látná, ha a négyszeres világbajnok felépítene valamit egy kisebb istállóval.

Megy most a találgatás, hogy ki érkezik Vettel helyére és ő maga hol folytatja. Előbbire egyre inkább úgy tűnik, hogy a válasz Carlos Sainz, utóbbi azonban egy érdekes kérdés, több csapat neve is felmerült már és azt sem tartja kizártnak senki, hogy a négyszeres világbajnok befejezi. Ő maga annyit mondott, hogy kér egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat.

Egy csapat viszont már jelezte, hogy ők biztos nem csapnak le Sebastian Vettelre és ez a Red Bull.

„Maxnak [Verstappen] hosszú távú szerződése van, és azt gondolom, hogy Alex [Albon] is remek munkát végez, jó a dinamika a csapaton belül. A tapasztalat azt is mutatja, hogy nem működik jól, ha két alfa van a csapaton belül. Sebastian Vettel még mindig nagyon versenyképes, nem hiszem, hogy a hasznunkra lenne. Elégedettek vagyunk a jelenlegi pilótapárosunkkal” – mondta a Sky Sportsnak Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

Kiemelt kép: JAN WOITAS / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik