Forma-1

Leclerc megható sorokkal köszönte meg Vettelnek a közös munkát

Sebastian Vettel a szezon végén elhagyja a Forma-1-ben szereplő Ferrari csapatát. A 32 éves német versenyző 2015-ben érkezett, kétszer is második volt a világbajnoki pontversenyben, ám legutóbb csak a csalódást keltő ötödik helyen zárt, az olasz csapat pedig egyértelműen Charles Leclerc-t kezdte előtérbe tolni, akinek ráadásul 2024-ig szól a szerződése, miután hosszabbított.

Sebastian Vettel tényleg otthagyja a Ferrarit
Hivatalosan is megerősítették a hírt.

A monacói megható sorokkal köszönte meg a közös munkát a négyszeres világbajnoknak:

Óriási megtiszteltetés volt a csapattársadnak lenni. Volt pár feszült pillanatunk a pályán. Pár kifejezetten jó és olyanok is, amik nem úgy végződtek, ahogy azt mindketten szerettük volna, de mindig tiszteltük egymást, még ha ez kívülről nem is mindig tűnt így. Sosem tanultam még annyit, mint a csapattársadként. Köszönök mindent, Seb!

Jó kérdés, hogy mi lesz Sebastian Vettel további sorsa, és hogy ki lesz az utódja. Utóbbira már bedobták Carlos Sainz, Daniel Ricciardo és Antonio Giovinazzi nevét is a többi közt, a legmeredekebb elképzelés pedig az, hogy Lewis Hamilton váltja majd. A német lehetséges következő állomásaként emlegették a McLarent, a Reanult, korábbi csapatát, a Red Bullt és a Mercedest is.

Sokan azt sem tartják kizártnak, hogy befejezi a szezon végén, de Martin Brundle értesülései szerint legalább egy csapattal tárgyal, szóval nem kizárt, hogy folytatja még a Forma-1-ben.

Kiemelt kép: HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik