Forma-1

Hamilton úgy élvezte a motorozást, alig lehetett leállítani

Lewis Hamilton pályafutása hatodik vb-címét nyerte a tavalyi Forma-1-es szezonban, és az idény végén lazulás gyanánt belefért egy kis szerepcsere Valentino Rossival, a kilencszeres vb-győztes motorversenyzővel, aki hét vb-elsőséget szerzett a királykategóriában.

Az eseményt Rossi csapatának, a Yamahának és Hamiltonnak a közös szponzora hívta életre, és a brit pilóta életében először pattant MotoGP-gépre, míg Rossi Hamilton 2017-es Mercedesét vezethette.

Lewis nagyon korán megjelent, délelőtt 9 órakor már motorra akart ülni, de jeleztük neki, hogy még hideg van. Vale egy kicsit késett, Lewis pedig már nagyon indult volna, de Valenciában 11 előtt nem lehet a pályára menni. Aztán amikor zöld utat kapott, nagyon belehúzott, hogy pótolja az elveszett két órát, és megpróbált annyi kört motorozni, amennyit csak tud

nyilatkozta Massimo Meregalli, a Yamaha csapatfőnöke.

Hamilton korábban mindössze nyolc alkalommal ült motoron, de a szeles, hűvös körülmények dacára nagyon élvezte a motorozást, és csak akkor állt meg, amikor leintették, mert lejárt a rendelkezésére álló idő.

Kiemelt kép: Duda Bairros / AGIF / AGIF via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik