Forma-1 koronavírus

Hamilton úgy érzi, itt az ideje megmenteni a világot

A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes brit versenyzőjének életében nagy űrt hagyott, hogy a koronavírus-járvány miatt számos viadalt törölni vagy halasztani kellett az idényből, amely márciusban el sem kezdődhetett.

Már csak két F1-futam maradt a Magyar Nagydíj előtt
Megvan a 10. futam, amelyet a járvány elsöpört.

A szervezők hétfőn jelentették be, hogy június végén nem tudják megrendezni a Francia Nagydíjat, amely már a tizedik versenyhétvége, amely elmarad a világjárvány miatt kialakult helyzetben.

A 22 futamosra tervezett szezonból 15-18 viadalt szeretnének megrendezni a sportág irányítói, akik most azon dolgoznak, hogy július elején, Ausztriában elkezdődhessen a 71. világbajnoki idény.

Nyolcéves korom óta ez az első alkalom, amikor nem indul el egy szezon, hiányzik a versenyzés minden nap

– írta az MTI Hamilton közösségi oldalára hivatkozva.

A 35 éves brit sztár ugyanakkor a bejegyzésben felhívta a figyelmet azokra a pozitívumokra, amelyeket szerinte az embereknek meg kell találniuk a világjárvány terjedése közben elrendelt korlátozó intézkedések ideje alatt.

„Ma azt látjuk, hogy tisztább a levegő az egész világon, kevesebb állatot vágnak le az emberek szükségleteinek kielégítésére, egyszerűen azért, mert alacsonyabb szintre kerültek az igényeink” – fogalmazott Hamilton.

A Mercedes versenyzője arra biztatta követőit, hogy a járvány után ne úgy folytassák az életüket, ahogyan korábban éltek, és változtassanak szokásaikon.

Kerüljünk ki ebből az egészből úgy, hogy közben megújulunk: legyünk fittebbek, egészségesebbek, figyelmesebbek, de mindenek előtt kedvesebbek, nagylelkűek, jóindulatúak és gondoskodjunk a világunkról, valamint a benne élő emberekről

– írta Hamilton.

A járvány során a hétfői adatok szerint világszerte már több mint hárommillió ember kapta el a fertőzést, a halálos áldozatok száma pedig több mint 205 ezer.

Kiemelt fotó: William WEST / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik