Forma-1

Csak egy dolog biztos az idei Magyar Nagydíjjal kapcsolatban

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint eldöntött tényként kell kezelni, hogy ha lesz is az idén Forma-1-es Magyar Nagydíj, azt csak zárt kapuk mögött lehet majd megrendezni.

A mogyoródi versenypályát működtető cég vezetője az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy a világbajnokság irányítói jelenleg a július elejére tervezett Osztrák Nagydíjat készítik elő, és nagy valószínűséggel Magyarországon is arra kell készülni, amit Spielbergben meghatároznak.

A magyar kormány csütörtökön döntött arról, hogy augusztus 15-ig meghosszabbítja a tömegrendezvények tiltására vonatkozó határozatot.

„Naponta, kétnaponta egyeztetünk a kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Mediával, de minden futam esetében az az alaphelyzet, hogy az adott ország kormányának döntéseihez kell alkalmazkodni, a versenyhétvégék lebonyolítása mindenhol attól függ, hogy ott milyen a járványhelyzet” – mondta Gyulay.

Hozzátette, bízik abban, hogy Mogyoródon lehet majd F1-es futamot rendezni, de hogy mikor és milyen körülmények között, az még teljesen bizonytalan, írja az MTI.

Gyulay hangsúlyozta, napról napra változik a helyzet, most úgy tűnik, hogy a legjobb esetben Ausztriában kezdődhet el a világbajnoki sorozat július elején.

„Csütörtökön egyeztettem Palkovics László miniszter úrral, aki az autó- és motorsportért felelős kormánybiztos, és ő megerősítette, hogy a magyar kormány is szeretné, ha lenne a Hungaroringen Forma-1-es futam, de a rendezés protokollja kidolgozás alatt van”.

A Forma-1 71. idénye a koronavírus-járvány miatt nem kezdődött el márciusban, és az eredetileg 22 futamosra tervezett sorozatból eddig tíz viadal maradt el. Legutóbb a június végére tervezett Francia Nagydíjat törölték, a mostani tervek szerint Ausztria után Nagy-Britannia, majd a Hungaroring következne.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik