Forma-1

A Ferrarinál már örülnek neki, hogy Vettel és Leclerc kiütötték egymást

Nem sikerült túl jól a 2019-es Forma-1-es szezon a Ferrarinak: megint eléggé elverte őket a Mercedes, miközben egyéniben mindkét versenyzőjük lemaradt a dobogóról. Gondolhatnánk, hogy ezután elég síri hangulat van a csapatnál, az olaszok azonban igyekeznek meglátni a pozitívumokat. Még olyan esetekben is, mint a Brazil Nagydíj, ahol egymást ütötte ki Sebastian Vettel és Charles Leclerc.

Verstappen nyerte a Brazil Nagydíjat, egymást nyírták ki a Ferrarik
Volt itt minden, boksztaktika, safety car, óriási Ferrari-dráma és a végén a Hamiltont lenyomó Toro Rosso.

„Tudnia kell mindenkinek, hogy nagyon jól kijönnek egymással. Tisztelik egymást, viccelődni is szoktak. Versenyzőtípusok. Brazília egy rémálom volt.

Viszont kitisztította a levegőt.

Úgy vélem, hogy néha kell egy krízis, hogy a dolgok aztán a helyükre kerüljenek. Mindketten belátták, hogy a Ferrari veszítette a legtöbbet az ő koccanásukkal” – mondta az Autosport cikke szerint Louis Camilleri, a Ferrari vezérigazgatója, aki úgy véli, hogy Mattia Binotto csapatvezető dolga is könnyebb lesz a következő idényben.

Ez elméletben tényleg jól hangzik, ám idén elég sokszor rivalizált egymással Leclerc és Vettel, és ezt a pilóták és a csapat sem tudta sokszor megfelelően kezelni. Szóval 2020 nagy kérdése lesz a Ferrari esetében, hogy tanult-e ezekből az esetekből.

Kiemelt kép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik