Forma-1

Sorozatban harmadszor lett világbajnok Lewis Hamilton

Lewis Hamilton második helyen ért célba vasárnap a Forma-1-es Amerikai Nagydíjon, ezzel az is eldőlt, hogy megvédi világbajnoki címét.

Ezzel Hamilton sorozatban harmadik évben vált világbajnokká, összességében pedig a hatodik vb-címét szerezte meg.

Már a rajtnál is látszott, hogy a Mercedes autói jó erőben vannak, Valtteri Bottas megőrizte első helyét, ráadásul Sebastian Vettel autója borzasztó állapotban volt már a rajtnál is, sorra hagyták le a riválisok. Végül a nyolcadik körig bírta a kocsi, ekkor tört ki a felfüggesztés és a második helyről induló német versenyző a hetedik helyről kiesett.

Kitört az egyik kerék felfüggesztése Sebastian Vettel autójában
Nyolc kör után kiesett Sebastian Vettel az Amerikai Nagydíjon.

Charles Leclerc tempóban jócskán lemaradt a Mercedestől, így igazából csak Max Verstappennel kellett megvívnia a konstruktőrök világbajnoki címét már megnyerő istállónak. Bottast viszont egy második boxutcai látogatással olyan gumielőnybe került, amivel Hamilton nem versenyezhetett, így a finn nyerte a futamot, Hamilton pedig a második hellyel a világbajnoki címet.

Hat vb-címével Hamilton a Forma-1 történetének második legeredményesebb versenyzője.

Eddig holtversenyben állt az örökrangsorban az argentin Juan-Mauel Fangióval, akinek öt elsősége van. A csúcsot változatlanul a hétszeres világbajnok német Michael Schumacher tartja.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik