Forma-1

Lewis Hamilton saját magát okolja a gyenge időmérő miatt

Némi meglepetésre a világbajnoki címvédő és éllovas Lewis Hamilton csak ötödik helyen végzett a Forma-1-es Amerikai Nagydíj szombati időmérőjében.

Bottas megragadta az utolsó szalmaszálat az austini pole-lal
Nagyon kis különbség volt az időmérő első négy helyezettje között.

A gyengébb teljesítményt az is hangsúlyosabbá tette, hogy a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas elsőként zárt, de a brit versenyző hamar csapata védelmére is kelt, nehogy valaki azt gondolja, az autója volt a hibás.

Az autónak ehhez semmi köze, én nem tudtam összerakni egy erős kört. A kocsi nyilvánvalóan alkalmas lett volna arra, hogy az első sorból induljak, de ma nem tudtam megcsinálni. Az én hibám volt, holnap megpróbálom jóvá tenni

mondta az időmérő után Hamilton.

A 34 éves versenyzőnek egyébként nincs jó hétvégéje, már az első szabadedzés után fejfájással küzdött, mivel sok az austini pályán a bukkanó. Azért nagy baj nincs a brit számára, ha az első hétben végez majd a futamon, automatikusan világbajnok lesz, de egy nyolcadik hely is elég a címvédéshez, ha övé a leggyorsabb kör.

Hogy ez mennyire nem tűnik megoldhatatlan feladatnak, azt jól mutatja, Hamilton az eddigi 18 futam során csak háromszor nem állt dobogón.

Az Amerikai Nagydíj rajtrácsa

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Lando Norris (brit, Mclaren)
5. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
8. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
9. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
George Russell (brit, Williams)
10. sor:
Robert Kubica (lengyel, Williams)
A boxutcából:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik