Forma-1

Vettelnek befellegzett a Ferrarinál

Nem rágtuk tövig a körmünket a Forma-1 Orosz Nagydíján, ám ahogy a szezonban párszor már előfordult, a Ferrari megint gondoskodott arról, hogy legyen miről beszélni. Az olaszok arra taktikáztak, hogy a rajtnál Sebastian Vettel áll az élre, hogy aztán a futam közben majd helyet cseréljen Charles Leclerc-rel.

A német azonban a rádiózások alapján nem tartotta magát az előre megbeszéltekhez, és ugyan a futam közepén, a kerékcseréknél előre került a monacói, Vettel autója megadta magát, ez pedig keresztülhúzta a Ferrari minden taktikázását. Biztonsági autós időszak következett ugyanis, ami kapóra jött Lewis Hamiltonnak és a Mercedesnek, a csapat kettős győzelmet aratott – Leclerc harmadik lett.

Vettel nem érzi hibának, hogy nem engedte vissza maga elé Leclercet
Ment a nagy taktikázás a Ferrarinál, a végén mégsem örülhettek az olaszok.

Sebastian Vettel így most megint a kritikák kereszttüzében találta magát, magyarázkodnia is kellett a futam után. Egyre kevesebben vannak azonban az ő oldalán, és már korábbi tanácsadója, a Red Bullt segítő Helmut Marko szerint is befellegzett neki a Ferrarinál.

A Ferrari képes volt a leggyorsabb autóval nem nyerni. Gyorsabb volt, mégis feláldozták Sebastiant. Neki nincs már jövője a Ferrarinál

mondta Marko az Auto Bildnek.

Markót arról is kérdezték, hogy Sebastian Vettel visszatérhet-e a Red Bullhoz, amire csak annyit felelt: az ő részükről nem lenne indokolt ez a lépés. Vettel 2009 és 2014 között volt a Red Bull versenyzője, négy világbajnoki címet nyert a csapattal.

Kiemelt kép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik