Forma-1

Leclerc-t a vizes és a száraz aszfalt váltakozása sem zavarta

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki második szabadedzésén, Monzában.

A múlt vasárnapi belga futamon pályafutása első sikerét arató 21 éves versenyzőt – aki a délelőtti első gyakorlást is megnyerte – az sem zavarta, hogy ezúttal a pálya bizonyos szakaszán esett az eső, máshol pedig száraz aszfalt fogadta.

Räikkönen a gumifalban, Pérez összetörte az autóját
Beindult az Olasz Nagydíj, többször is piros zászlózni kellett az első szabadedzésen.

A második helyen a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes), harmadikként pedig Leclerc csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel végzett.

Leclerc idejét a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottas, valamint a Red Bullal versenyző holland Max Verstappen tudta még valamelyest megközelíteni, a hatodikként végző thaiföldi Alexander Albon (Red Bull) hátránya már több mint hat tizedmásodperc volt az első helyezett monacói riválisához képest.

Az Olasz Nagydíj szombat délben a harmadik szabadedzéssel folytatódik, a rajtsorrendről döntő időmérőt pedig 15 órakor rendezik.

Olasz Nagydíj

2. szabadedzés:
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:20.978 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21.046
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:21.179
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21.347
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:21.350
6. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 1:21.589

 

1. szabadedzés:
1. Leclerc 1:27.905 perc
2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:28.211
3. Lando Norris (brit, McLaren) 1:28.450
4. Hamilton 1:28.730
5. Albon 1:29.025
6. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:29.960

 

A további program, szombat:
12.00: 3. szabadedzés
15.00: időmérő edzés

 

vasárnap:
15.10: futam

Kiemelt fotó: HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik