Forma-1

Vettel balesete miatt 40 percet állt a Forma-1-es edzés

Napok óta Barcelonában tesztel a Forma-1 mezőnye, köztük a Ferrari is, amelynek német pilótája, Sebastian Vettel összetörte az autóját szerda délelőtt. A négyszeres világbajnok a hármas kanyarban csúszott ki és a gumifalba csapódott. Szerencsése nem lett baja, bár a hivatalos protokollnak megfelelően az orvosi központba szállították, de gyorsan ki is engedték.

A Ferrari közleménye szerint a balesetet műszaki hiba okozta.

Az edzést piros zászlóval 40 percre felfüggesztették a baleset miatt. A szerda délelőtt másik fontos híre, hogy Fernando Alonso a McLaren nagykövete lett, és ehhez a szerephez az is hozzátartozik, hogy idén tesztpilótaként alkalmazza az istálló.

A csapat közleménye szerint Alonso amolyan tanácsadó szerepet tölt be, aki a pilótákkal és a mérnökökkel egyeztet majd, valamint a tesztekkel segít a fejlesztésben. Alonso a tavalyi idény után döntött úgy, hogy elhagyja a Forma-1-et és a májusi Indianapolis 500-as versenyre készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik