Forma-1

Ettől az autótól retteghet idén a Ferrari és a Red Bull

Megtartotta hivatalos autó bemutatóját a Forma-1-es világbajnoki címvédő Mercedes istálló, amelynek W10 kódjelzésű idei modellje a korábbi években megszokott ezüst színű fényezést kapta.

A stuttgarti autógyár F1-es csapata a finn Valtteri Bottasszal a volánnál már tesztelte is az új versenygépet, amely zárt kapuk mögött gurult a pályára Silverstone-ban.

A W10 elnevezésben a tízes szám arra utal, hogy a Mercedesnek az idei lesz a 10. szezonja az F1-ben azóta, hogy újra gyári csapatként vesz részt az elitkategória küzdelmeiben.

Az eddig bemutatott versenyautókhoz hasonlóan a Mercedesnél is jól látható a szélesebb első szárny, amelynek az idei szabályok szerint 180 centiméter helyett 200 centiméter szélesnek kell lennie.

“Mindenki pont nélkül vág neki a világbajnokságnak, a tavalyi évet lezártuk, most egy teljesen új kihívás következik” – jelentette ki Toto Wolff csapatfőnök.

A Mercedes 2014 óta sem a konstruktőrök, sem pedig a pilóták pontversenyében nem talált legyőzőre, az ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton négy, a már visszavonult német Nico Rosberg pedig egy vb-címet szerzett a stuttgarti csapattal.

A 34 éves Hamilton az idén a hetedik, csapattársa, a 29 esztendős Bottas a harmadik szezonját kezdi a Mercedesszel. A Mercedes a Renault, a Haas, a Toro Rosso és a Williams után az ötödik F1-es csapat, amely bemutatta idei versenyautóját. Szerdán még a Red Bull leplezi le a 2019-es versenygépet, míg a Force Indiából Racing Point névre keresztelt istálló az új dizájnt prezentálja.

A McLaren csütörtökön, a Ferrari pénteken tart bemutatót, utolsóként pedig hétfőn az idén Alfa Romeo Racing néven induló Sauber rántja le a leplet a 2019-es modellről.

A szezon előtti első hivatalos teszt hétfőn kezdődik Barcelonában, a vb pedig március 17-én, a melbourne-i Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik