Forma-1

Vizsgálat indult a Ferrari ellen

A Ferrari t idén a Scuderia Ferrari Misson Winnow hivatalos néven versenyez majd a tervek szerint. Az olasz istálló ezzel beleállt a szponzora, a Philip Morris kampányába – ennek a neve a Misson Winnow, amely az autón és csapatruházaton is megjelenne a tervek szerint –, amellyel a dohánygyártó a füstmentes, egészségesebb jövőért indított küzdelmet.

Ez azért egy-két helyen kiverte a biztosítékot. Mivel a Misson Winnow nyilvánvalóan a cigarettagyártásban érdekelt céggel lehet összekötni, a logó bújtatott dohányreklámnak minősülhet. Ausztráliában a kommunikációs és médiahatóság már a tavalyi Japán Nagydíj alkalmával vizsgálta az újrafestett autón megjelent logó kérdését.

A legfrissebb híradások szerint az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt a Victoria állam egészségügyi osztálya konkrét vizsgálatot is indított a a dohányreklámokra vonatkozó tilalom megkerülése gyanújával.

A Philip Morris erre reakcióként közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmaznak a Philip Morris International és a Scuderia Ferrari egy globális partneri megállapodást kötött, melyet teljes egészében Ausztrálián kívül irányítanak, továbbá, hogy a kampány nem hirdet vagy népszerűsít semmilyen márkát vagy terméket. Mondjuk ezzel nem mondtak ellent a vizsgálat alapfelvetésének.

A Ferrari  2010-ben a Marlboro logójára hajazó vonalkódos matricákat tette az autójára, azokat is le kellett venniük a gépekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik