Élő Forma-1

Forma-1: hatalmas szaltóval és Hamilton-győzelemmel zárul a szezon

A már ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat, megkoronázva ezzel karrierje egyik legsikeresebb szezonját. A 33 éves versenyzőnek ez volt az idei 11., és pályafutása 73. futamgyőzelme, Abu-Dzabiban negyedszer állhatott a dobogó felső fokára. A második helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett, harmadikként pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba.

A rajtot nagyobb probléma nélkül túlélte a mezőny, azonban még az első körben megtörtént a szezon egyik leglátványosabb balesete: Nico Hülkenberg (Renault) csatázott Romain Grosjeannal (Haas), és az egyik kanyarban a Renault jobb hátsó kereke összeért a Haas bal első abroncsával, aminek következtében Hülkenberg autója kétszer megpördült a tengelye körül, és végül fejjel lefelé állt meg a pályát övező gumifalban. A német pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, de a biztonsági autónak a pályára kellett hajtania a mentés idejére.

A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, a sorrend a dobogós helyeken Hamilton, Bottas, Vettel volt.

A hetedik körben a finn Kimi Räikkönen Ferrarija műszaki hiba miatt a célegyenesben megállt, így a 2007-es világbajnoknak nem sikerült jó eredménnyel búcsúznia az olasz csapattól. A műszaki mentés ideje alatt Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, és ötödiknek tért vissza a pályára.

Vettel a 16., Bottas pedig a 17. körben kapta meg a friss abroncsokat, és az élmezőnyben a sorrend nem változott, igaz, ideiglenesen az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) vette át a vezetést, mivel ő csak a 34. körben állt ki kerékcserére.

Vettel a 35. körben utolérte és meg is előzte a hibázó Bottast, ezzel feljött Hamilton mögé a második helyre. Bottast rövidesen Verstappen is beérte, és egy agresszív manőverrel elment mellette, majd a másik Red Bull-lal Ricciardo is lehagyta a finnt. Tíz körrel a leintés előtt Hamilton, Vettel, Verstappen volt az első három sorrendje, s ez a leintésig már nem változott.

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso egy 11. hellyel búcsúzott a McLarentől és a Forma-1-től, a 37 éves spanyol pilótának ugyanis ez, pályafutása 312. futama volt az utolsó az F1-ben

A levezető körön Hamilton és Vettel közrefogta Alonsót, a három versenyautó egyszerre fordult be a célegyenesbe, ahol aztán mindhárom pilóta gumiégetéssel ünnepelt.

A Forma-1-es vb következő idénye jövő márciusban startol Ausztráliában.

Óriási balesettel és Hamilton-győzelemmel búcsúzik a Forma-1

Mozgalmas versenyen zárult a 2018-as Forma-1-es szezon, amelyet az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton nyert Sebastian Vettel és Max Verstappen előtt.

Nem zárt jó évet Nico Hülkenberg, a Renault pilótája, aki hatalmasat szaltózott a levegőben, miután összeakadt a Haas-Ferrari francia versenyzőjével, Romain Grosjeannal.

Fernando Alonso ezen a napon fejezte be a Forma-1-es pályafutását, a McLaren-Renault kétszeres világbajnoka a 11. helyen végzett.

Ocon és Gasly is elfülstölt

A Force India és a Toro Rosso francia pilótáinak véget ért a verseny. Az élmezőnyben változatlan az állás, a Red Bullok távol vannak Vetteltől.

Vettel közelít, de ez kevés lehet

Már csak 5-5,5 másodpercre van Hamiltontól, de 10 körrel a vége előtt ez valószínű már elúszott. Rossz hír a Ferrarinak, hogy a két Red Bull viszont sebesen jön fel, és az utolsó körökben akár még harc is lehet az ezüstéremért.

Sebastian Vettel még beleszólhat

Lehet, hogy nem lesz zsinórban negyedik alkalommal is kettős Mercedes-siker, hiszen Vettel már, ugye, elment Bottas mellett, azóta pedig Verstappen és Ricciardo is megjött a finn mögé, és egy kemény manőverrel mindkettő meg is előzte. Közben Lewis Hamilton előnye kicsivel több mint 6 másodperc.

Vandoorne az események középpontjában

Előbb kivívta csapata elismerését, amikor két pilótát előzött meg egy manőverrel, utána viszont Ocon és Grosjean is visszaelőzte, így a belga most a 13. helyen autózik.

A sorrend 30 kör után

Ricciardo, Hamilton, Bottas, Vettel, Verstappen, Sainz, Leclerc, Pérez, Magnussen, Stroll az első tíz sorrendje.

Ericsson lelassult

Pedig még a pontszerzésre is volt esélye. Neki is ez az utolsó Forma-1-es versenye, mert az IndyCar-sorozatba igazol.

Közeleg az eső

Legalábbis Ericsonnak az előbb a csapatrádión azt mondták, pár perc múlva megérkeznek az esőcseppek.

Mindenki hamar kiment a bokszba

Hamilton még a virtuális safety car alatt ment ki, azóta Vettel, Bottas és Verstappen is kapott új gumikat.

Így állunk most

Bottas, Vettel, Ricciardo, Verstappen, Hamilton, Ocon, Pérez, Ericsson, Sainz, Gasley az első tíz.

Szegény, Räikkönen!

A célegyenesben megadta magát az autója. Ennyi volt az utolsó versenye a Ferrarival.

Ismét lehet versenyezni

A safety car kimentl Közben Verstappen panaszkodott, hogy nincs rendben az autója, és Oconnal meccselnek a 8-9. helyért.

Így szaltózott a levegőben Hülkenberg autója

Grosjeannal akadt össze az Abu-Dzabi Nagydíj első körében, a Haas francia pilótája bocsánatot kért utólag, azt mondta, nem tudott máshova menni, nem volt helye.

Az ismétlések:

Grosjean kereke dobta meg

Hülkenberg jobb hátsó kereke találkozott Grosjean bal első kerekével, és utána indult légi útra a Renault, majd másfél szaltó után állt meg. Hülkenberget már kiszedték, szerencsére jól van.

Olvasói sztorik