Forma-1

Ricciardót úgy szívatják, hogy átadná a volánt

Teljesen hitehagyottan nyilatkozott Daniel Ricciardo a Mexikói Nagydíj után, mivel megint önhibáján kívül nem tudott befejezni egy futamot. Az ausztrál pilóta egymás után második versenyét volt kénytelen feladni,

de az egész szezont tekintve már nyolcszor nem tudott befejezni egy nagydíjat.

Érthető, hogy mostanra belefáradt a szélmalomharcba, amelyben kimondva, kimondatlanul ott van a csapatváltása is. A Forma-1 sajátossága, hogy az idény közben csapatváltást bejelentő versenyzőket előszeretettel szívatja saját istállója azzal, hogy gyengébb minőségű alkatrészeket tesz az autóba. Ricciardo azt ugyan tagadta, hogy ilyesmi állna a háttérben, de a jövőre Renault-val szereplő pilótának annyira elege lett a Red Bullból, hogy az idei két fennmaradó futamon már átadná az autóját Pierre Gaslynak, aki a helyére érkezik majd.

Már a frusztráltság sem fejezi ki, mit érzek. Tanácstalan vagyok. Már semmi értelmét nem látom a maradék két versenynek. Régóta nem volt normális futamom. Nem vagyok gyanakvó, nem fogok szart dobálni, de ez az autó el van átkozva. Már nem tudom megmagyarázni, mi történik olyankor, mint vasárnap. Az autót átadom Gaslynak, nekem elegem van belőle.

– mondta a Mexikói Nagydíj után Ricciardo.

A száguldó cirkusz Brazíliában folytatódik november 9-én, a szezon pedig november 24-én zárul Abu-Dzabiban. Ricciardo hatodik helyen áll a pontversenyben, a két Mercedes és Ferrari pilóta után saját csapattársa, Max Verstappen áll, 70 pont az előnye az ausztrállal szemben.

Nyitókép: Mark Thompson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik