Forma-1

Újra Lewis Hamilton rajtol hazai közönség előtt a pole-ból

A hazai közönség előtt versenyző, négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén, így vasárnap ő kezdheti majd az élről a futamot.

A 33 éves Hamilton sorozatban negyedik alkalommal, pályafutása során pedig hatodszor nyert időmérőt Silverstone-ban, az idén negyedszer, míg karrierjét tekintve már 76. alkalommal rajtolhat az első kockából.

A második helyen a szintén négyszeres vb-győztes, a vb-pontversenyben most az élen álló Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a harmadik pozícióban a másik ferraris, a finn Kimi Räikkönen zárt.

A szabadedzések autótörései nem folytatódtak az időmérőn, ám izgalom így is volt: a Williams mindkét autója lesodródott a pályáról. Először Lance Stroll futott föl a kavicságyra, ráadásul annyi szemetet sodort föl a pályára, hogy meg kellett szakítani a Q1-et. Később Szergej Szirotkin megnézte közelről a pálya melletti környéket, ám ő még a Q1 végén vissza tudott térni néhány körre.

A többieknek sikerült abszolválni az időmérőt, negyedikként Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett. A harmadik sort a két Red Bull-pilóta foglalja majd el: az ötödik kockából a holland Max Verstappen, a hatodikból pedig az ausztrál Daniel Ricciardo startolhat.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol el Silverstone-ban.

Brit Nagydíj, rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)
5. sor:
Charles Leclerc (monacói, Sauber)
Esteban Ocon (francia, Force India)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
7. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
8. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
9. sor:
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Williams)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

Kiemelt fotó: Peter J Fox/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik