Forma-1

Alonso, a rossz döntések embere

Ahogy arról hétvégén beszámoltunk, Fernando Alonso, Sebastian Buemi, Nakadzsima Kazuki trió megnyerte a Le Mans 24 órás versenyt egy LMP1-es kategóriájú Toyotával. Most, a 37 éves spanyol pilóta Le Mans-i sikerének tisztelegve kielemezzük  pályafutásának fontosabb mérföldköveit és döntéseit.

Forma-1

Fernando Alonso 2001-ben, (17 éve!) mutatkozott be a Formula 1-ben a Minardi csapatában.  A spanyol pályafutásának talán legjobb döntését hozta meg, amikor átigazolt a Flavio Briatore irányítása alatt álló Renault csapatához, ahol 2002-ben először tesztversenyző, majd 2003-tól állandó pilóta lett.

2005-ben és 2006-ban a franciák színeiben érte el mindkét világbajnoki címét. 2007-ben a McLaren-Mercedesnél versenyzett Lewis Hamilton csapattársaként, akivel a legemlékezetesebb balhéja a Magyar Nagydíj időmérő edzésén történt. Az ominózus jelenet videón:

2008-ban és 2009-ben visszatért korábbi sikerei helyszínére, a Renault csapatához, ahol ez az időszak is egy vitatott esetről maradt emlékezetes. A 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. a csapat utasítására falhoz csapta az autóját, amivel Alonsot próbáltak jobb pozícióba hozni.

2010-ben nagy várakozásokkal átigazolt a Ferrarihoz, ahol 2014-ig versenyzett. Ebben az időszakban kétszer is közel került a világbajnoki címhez, de mind 2010-ben, mind 2012-ben az utolsó futamon alulmaradt az akkoriban a Red Bullnál versenyző Sebastian Vettellel szemben.

2015-ben visszatért a McLaren csapatához, ahol újra összeállt a nagy múltra visszatekintő Mclaren-Honda páros. A japán gyártó V6-os erőforrása azonban nem hozta a várt teljesítményt, a dobogóra esélye sem volt Alonsonak. 2018-ban a Mclaren motorgyártót váltott, azóta Renault erőforrásokat használnak, azonban a jobb eredmények továbbra sem jönnek.

Ez lesz az utolsó Forma-1-es szezonja?

Alonso ebben a szezonban, a Kanadai Nagydíjon teljesítette 300. versenyhétvégéjét a királykategóriában, amivel az örökranglistán feljött a negyedik helyre. Könnyen lehet azonban, hogy a 350. F1-es nagydíjára már nem kerül sor, a júliusban 37. életévét betöltő pilóta már régóta hajszolja a harmadik világbajnoki címét, ami a McLaren formáját elnézve elég távolinak tűnik, a spanyol pedig korábbi viselkedése és balhéi miatt nem opció az élcsapatoknak.

Pedig a szakértők, a pilóták – sőt még maga a spanyol is – a legjobb versenyzők közé helyezik.

Én vagyok minden idők egyik legjobb F1-es versenyzője

– nyilatkozta a spanyol a kanadai hétvégén.

Tény, ez a két világbajnoki cím lehetne sokkal több is, ha pályafutásának több pontján jobb döntéseket hozott volna. A 2007-es balhéi a többi csapat felé sem volt túl jó üzenet, csapattársként a hírek szerint nem könnyű vele dolgozni. Az elszalasztott lehetőségekkel ő is tisztában van.

Néhány lehetőséget elszalasztottam. Akár négy vagy öt vb-címet is nyerhettem volna, ugyanakkor nagyon kiváltságosnak érezhetem magam az F1-ben eltöltött évek miatt. Jó emlékeim vannak, persze voltak hullámhegyek és hullámvölgyek is, azonban a két bajnoki címem mindenképpen a csúcspontokat jelölik

– érvelt Alonso. A 2010-es Ferrarihoz való igazolása könnyen sikertörténet lehetett volna, azonban kétszer is az utolsó pillanatban veszítették el a vb-címet a Red Bull ellen. Ha már Red Bull; Christian Horner, a bikák csapatfőnöke régebben megemlítette, hogy 2009-ben tárgyaltak Fernando Alonsoval, aki két év helyett csak egy évre szeretett volna szerződni, így a megállapodás nem jött létre végül.

Alonso karrierjének utolsó dobása?

A spanyol pilótának jelenleg elérhetetlen a harmadik F1-es cím, ezért az utóbbi években elkezdett más sorozatok felé kacsingatni. 2017-ben bemutatkozott a legendás Indy 500-as versenyen, ironikusan a Honda motor meghibásodása miatt nem tudott jó eredményt elérni.  2018-ban pedig a hosszútávú versenyzésbe kóstolt bele, az Endurance világbajnokságon teljes szezont fut, a Le Mans-i siker előtt Spa- Francorchamps-ban – a Le Mans 24-et megelőző hat órás verseny – is diadalmaskodott a Toyota Alonsoval a volánnál.

Alonso reális célja pedig jelenleg a Triple Crown begyűjtése lehet, azaz megnyerni a F1-es Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órás viadalt, valamint az Indy 500-as versenyt, ebből a hármas koronából pedig már csak az utóbbi diadal hiányzik a spanyol sztárpilótának. A hírek szerint idén ismét megpróbálja az Indy 500-as versenyt megnyerni.

Mi több, a jelek szerint a szervezők is így gondolják ezt, ahogy egy vasárnapi tweet-bejegyzésből látszik.

Összességében Fernando Alonso pályafutása során nagy sikereket tudott elérni, azonban megnézve a tehetségét és gyorsaságát, csalódást keltő látni „csak” két világbajnoki címet a neve mellett.  Az elmúlt évek sikertelenségei, nota bene a kora miatt pedig könnyen lehet, hogy Alonso a 2018-as szezon végén hátat fordít az F1-nek, és más szériákban folytatja tovább.

A spanyol szurkolók, sőt a Forma-1 összes rajongója még mindig reménykedik abban, hogy korunk legjobb versenyzői, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Max Verstappen és Fernando Alonso hasonló erősségű autókban még összemérhetik tudásukat a királykategóriában. Ha pedig ez bekövetkezne, azt a szezont még hosszú évekig emlegetnénk valószínűleg…

Beke Zsombor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik