Sport

Ilyen is régen volt: Alonso versenyt nyert

Fernando Alonso a 2013-as Spanyol Nagydíjon nyert utoljára Forma-1-es futamot, azóta csak szenved – 2015 óta a McLarennel. Nem is lehet csodálkozni, hogy kacsingat kifelé, más autóversenyek irányába szabadidejében.

Indy Car futamon már rajthoz állt, de most először indult a világ három legjelentősebb autóversenyének (triple crown) egyikeként számon tartott megbízhatósági viadalon, A Le Mans 24 órás autóversenyen.

Ha már ott volt, a svájci Sebastién Buemivel, valamint a japán Nakadzsima Kazukival máris diadalmaskodott egy Toyotával.

A kétszeres Forma-1-es világbajnok a Le Mans-i verseny történetének első olyan újonc pilótája, aki az első rajtkockát is megszerezte, majd győzni tudott együttesével.

Idén csak a Toyota indított gyári csapatokat, s a japán autógyártó huszadik rajtján az első sikerét aratta a klasszikus viadalon.

A triple crown versenyei közül Alonsónak már csak az Indy 500-as siker hiányzik a gyűjteményéből, miután a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, s most a Le Mans-i viadalt megnyerte.

A kétszeres világbajnok azonban elmondta, mindez nem lesz hatással arra, folytatja-e vagy sem F1-es pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik