Forma-1

Verstappen: Nem tudom megmagyarázni, mi történik

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 05. 27. 13:06

Korábban a témában:

Elég rosszul indult ez a szezon Max Verstappen számára. A Forma-1-ben szereplő Red Bull holland versenyzője

Monacóban híresen nehéz előzni, Verstappen a vasárnapi versenyen az utolsó helyből próbálhatja meg kihozni a legtöbbet. Közben a csapattársa, Ricciardo indul majd a pole-ból.

Most nem tudnám megmagyarázni, mi történik. Volt, amikor peches voltam, de ez a mostani egyértelműen az én hibám volt, és már nem az első

– mondta az ESPN-nek a 20 éves holland.

Két éve ugyanúgy törte össze az autóját, mint most:

A csapatfőnök Christian Hornernek a hírek szerint kezd elege lenni abból, hogy Verstappen sokat ront ebben a szezonban. Felszólította versenyzőjét, hogy jó lenne, ha tanulna ezekből és összeszedettebben szerepelne.

A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik.

A Monacói Nagydíj rajtrácsa

1. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

3. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Esteban Ocon (francia, Force India)

4. sor:
Fernando Alonson (spanyol, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)

5. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

7. sor:
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
Charles Leclerc (monacói, Sauber)

8. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)

9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Lance Stroll (kanadai, Williams)

10. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

Nyitókép: Robert Szaniszlo / NurPhoto (photographer)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2011. október 3.
Ipari alpinisták dolgoznak a Petőfi híd budai hídfőjénél található Zöld Pardon egyik bejáratának bontásán. Az újbudai önkormányzat képviselő-testülete lakossági panaszokra hivatkozva döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg a Zöld Pardon október 31-én lejáró közterület használati szerződését, ezzel 13 éves működés után jelenlegi helyén bezárásra ítélte a szórakozóhelyet. A Zöld Pardonnak október 31-ig kell elhagynia a Goldmann György teret.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.