Forma-1

Szponzorok miatt kényszerülhet névváltoztatásra a Force India

Komoly változások elé néz a Force India 2019-ben. Az istálló ugyanis potenciális befektetőktől esik el jelenlegi nevével. A probléma azzal a szóval akad, hogy India. Nem kell azonban semmilyen rasszista, kirekesztő dologra gondolni, az érv egyszerű: nemzetközi brandet szeretnének támogatni a szponzorok, a név pedig eléggé leszűkíti a lehetőségeket.

Erről a sportigazgató, Otmar Szafnauer számolt be, sőt az sem kizárt, hogy már az Ausztrál Nagydíjig új névre hallgat majd az 1991-ben Eddie Jordan által alapított csapat.

Igen, bizonyos potenciális szponzorok azt mondták, hogyha nem változtatunk a nevünkön, akkor nem támogatnak minket. Nem tudom, ennek mi az oka, de azt gondolom, hogy ezek a szponzorok nemzetközi megjelenést szeretnének. Ha elkötelezik magukat egy csapattal, akkor annak az istállónak nem csak egy országot kell képviselnie.

A silverstone-i csapat már az ötödik nevét kaphatja: Az istálló a Jordan után 2006-ban Midland, 2007-ben Spyker, majd végül 2008-tól Force India nevet kapott. A színösszeállítás viszont 2018-ban biztosan marad, mivel a főszponzor, a BWT kívánságára lett rózsaszín a csapat.

Fotó: Florent Gooden / DPPI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik