Forma-1

Hamilton már Schumacher előtt

Hamilton a kitartó esőzésben is behúzta a pole-t, ezzel már egyedül rekorder a Forma-1 történetében e téren. Az Olasz Nagydíjon sziporkáztak a fiatalok, lemaradt a Ferrari.

Egy őrült, három és fél órás időmérő edzésen Lewis Hamilton megszerezte a pole pozíciót a Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ez a brit világbajnok 69. edzéselsősége, amivel megelőzte az örökranglista élén Michael Schumachert.

„El sem hiszem, pont itt, egy ilyen történelmi helyszínen – hüledezett Hamilton. – Ráadásul a Red Bullok egyre erősebbek, jó verseny lehet ebből. Este tésztát fogok enni, aztán remélem, holnap szép napsütéses idő lesz a futamon.”

Az időmérő órási csúszással kezdődött a szűnni nem akaró eső miatt, aztán a csapatok kísérleteztek az intermediate és a rendes esőgumi közt. A Q3-ra azonban ismét hevesebb lett az eső, ezért a pilóták egészen a leintésig próbálkoztak.

Hamilton mellett kiválóan szerepelt a két Red Bull, Max Verstappen és Daniel Ricciardo, azonban mivel mindketten rajtbüntetést kapnak, az első sorból Lance Stroll indulhat majd. Szintén meglepetést okozott a Stroll mögött beérő Esteban Ocon.

De hová lett a két Ferrari? Az edzés elején jól szerepeltek, de a Q3-ra visszaesett Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is, csak a hetedik, nyolcadik helyet szerezték meg, igaz, a Red Bullok büntetése miatt ennél előrébbről indulhatnak majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik