Forma-1

Lewis Hamilton már tudja, mit fog csinálni karrierje hátralévő részében

A háromszoros világbajnok (2008, 2014, 2015) Lewis Hamilton az Autosportnak nyilatkozott céljairól, elképzeléseiről, már ami a karrierjét illeti. A 31 éves pilóta elmondta, először is meg akarja hosszabbítani a szerződését jelenlegi csapatánál.

Pontosan tudom, kivel vette fel a kapcsolatot a Mercedes, és ez nagyon jól esik számomra, miszerint Toto Wolffal ilyen jól vagyunk

– reagált Hamilton arra a hírre, amely arról szólt, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt nézték ki a helyére/mellé 2018 végétől. A német végül 2020-ig a Ferrarihoz írt alá. Hamiltonnak 2018 végéig van szerződése jelenlegi istállójánál, de tovább tervez.

Nem érdekelt, hogy Vettellel mi a helyzet. Én úgyis hosszabbítottam volna. Vagy a szezon második részében, vagy az év végén. De azt tudom, hogy Toto (Wolff) azt mondta, várunk az év végéig, de itt ez a szokás, nincs benne semmi különleges.

Hamilton elmondta, örül Vettel lépésének, mert így sokkal jobban átlátja, mi vár rá a következő öt vagy hat évben.

Tudom, hogy a csapatom elkötelezett felém. Nem kell rohanni. Pontosan tudják ők is, hogy soha nem beszéltem más csapattal, nem akarok távozni, itt akarok sikeres lenni. Most tökéletesen helyén van minden ahhoz, hogy az utolsó öt-hat évemben a helyemen maradjak. Azt hiszem még ennyi van hátra nekem ebben a sportban.

– jelentette ki Hamilton.

A háromszoros világbajnok a 2017-es szezonban 13 futam után 213 ponttal a vb második helyén áll éppen Vettel mögött (220). A 14. futamot Monzában tartják szeptember első hétvégéjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik