Forma-1

Forma-1: nyílt levelet írtak a pilóták

A Forma-1 tulajdonosait és vezetőit kritizálta elavultnak minősített döntéshozói rendszere miatt szerdai közleményében a pilóták érdekvédelmi szervezete (GPDA).

Az éles kritikát megfogalmazó, egyben reformokat követelő levelet Jenson Button, Sebastian Vettel és Alexander Wurz írta alá. A közlemény az időmérő edzések új lebonyolítási rendszere miatt született meg, amelyet az idénynyitó ausztrál futamot megelőzően alkalmaztak először, de csalódást keltett.

A szabályalkotók és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékesei azt remélték a módosítástól, hogy a versenyautók több időt töltenek majd a pályán a kvalifikáció alatt. A változtatás lényege, hogy a három részből álló időmérés minden szakaszában – meghatározott idő elteltével – 90 másodpercenként esik ki egy-egy pilóta.

Az előzetes várakozások azonban nem váltak valóra, Ausztráliában az utolsó percekben alig, vagy egyáltalán nem köröztek az autók az időmérő egyes szakaszaiban.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szombaton azt mondta, a módosítás ötlete a FIA-tól származik, de ha a szövetség és a csapatok beleegyeznek abba, hogy ezen változtassanak, akkor ez már Bahrein előtt megtörténhet. A pilóták többsége már jóval korábban bírálta az új szisztémát.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

A GPDA szerdai levelében az aláírók arra a következtetésre jutottak, hogy a Forma-1-ben a döntéshozói folyamat elavult és rosszul strukturált, mindez gátat szab a fejlődésnek és megakadályozza a sorozat sikerességét. Nyomatékosították azt a kérésüket, hogy a tulajdonosok a fontos változások előtt az ő véleményüket is vegyék figyelembe.

Úgy érezzük, hogy a legújabb – mind sportszakmai, mind technológiai, mind üzleti jellegű – szabályváltozások közül néhány zavaró, nem a legfontosabb problémákkal kapcsolatos, és bizonyos esetekben veszélyeztetheti a szakág sikerességét. Ez rossz fényt vet a Forma-1-re, és megakadályozza, hogy a következő generációk tagjai is rajongóvá váljanak

– írják.

A pilóták szerint rövid- és hosszútávú tervekre, irányelvekre van szükség a szakágban, egyben elismerték, hogy a tulajdonosok és a vezetők eddig a lehető legjobb szándékkal hozták a döntéseiket, ezért a levelük nem tekinthető támadásnak ellenük.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik