“Nem sokat aludtam az éjjel, 1 órakor feküdtem le, és 5-kor már felkeltem, nagy volt rajtam a nyomás” – nyilatkozta Hamilton. “Ez lett életem legszebb napja, köszönöm a családomnak, Istennek, a csapatnak, mindenkinek. Hosszú távra tervezek a Mercedesszel.”
A brit pilóta 2008 után másodszor nyerte meg a vb-aranyat, köszönhetően annak, hogy az idény utolsó futamát is megnyerte. Korábban, 2008-ban szintén az idényzárón ért fel a csúcsra, ám akkor az utolsó kanyarban verte meg Felipe Massát.
Fotó: Europress Fotóügynökség
Rosbergről szólva – akivel fagyos volt a viszonyuk az idény során – a brit pilóta közölte, csapattársa az elsők között gratulált a sikeréhez, ami nagyon jólesett neki. Hozzátette, német riválisának nagyszerű éve volt, és bármelyikük nyerhetett volna.
“Tudom, mit érez, én is vesztettem már el vb-címet” – jelentette ki, a nap hátralévő részével kapcsolatban pedig csak annyit mondott: először is elmegy családjával vacsorázni, a többit még meglátják.