Rengeteg kockázatot rejt magában a tartós öntudatlan állapot, hiába, hogy Schumacher szerettei szerint ez segíthet sérülésének gyógyulásában. A szervezet legyengül, fertőzésveszély áll fenn, ami akár az autóversenyző életébe is kerülhet.
Fotó: DPPI
Dr. Dénes Zoltán, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet osztályvezető főorvosa szerint a jelenlegi adatokból megbecsülhetetlen, hogy mikor ébred majd fel a német pilóta. Az orvostudomány fejlettsége mellett akár évekig is kómás állapotban lehet tartani embereket, a nemrég elhunyt egykori izraeli miniszterelnök, Aríél Sárón például nyolc esztendő keresztül feküdt kómában.
“Ahogy múlik a baleset óta eltelt idő, úgy romlanak a sérült beteg teljes felépülésének esélyei” – mondta az intézet szakmai vezetője a blikk.hu-nak. – “Valószínűleg továbbra is a grenoble-i kórház intenzív osztályán kezelik a korábbi világbajnokot, s mindaddig ezen a részlegen tartják, ameddig mesterségesen kell lélegeztetni. Ha azonban önállóan tud lélegezni, s vérkeringése is stabil lesz, át lehet irányítani valamelyik rehabilitációs központba. Ám akár haza is kerülhet, ha a család megfelelően tud gondoskodni az ápolásáról.”