A francia napilap, a Le Figaro a mai sajtótájékoztatót megelőzően megszólaltatta Edouard Bourgin grenoble-i ügyészt, aki kifejtette, egy 2001-ben életbe lépett előírás alapján egyértelműbb jelzésekkel kellett volna elhatárolni azt a pályaszakaszt, ahol december 29-én Michael Schumacher súlyos síbalesetet szenvedett.
Bizonyossá vált, a kérdéses szakaszon nem volt megfelelő a pálya kijelölése
Forrás: sport24
„Ugyan a pályán szokványos kis jelzőzászlókkal jelezték a helyes irányt, de ezeket a veszélyes szakasz miatt össze kellett volna kötni egy kötéllel, vagy hálóval. Ezenkívül figyelmeztető táblát kellett volna helyezni, amely felhívja a figyelmet a köves szakaszra. A baleset helyszínén készült fényképek alapján ezeket a szabályokat nem tartották be. A határolás nem felelt meg az előírásoknak. Az nem lehet, hogy az üdülőhely beszedi a pénzt a síelőktől, de nem garantált számukra a megfelelő biztonság” – jelentette ki a szakember.
Időközben a francia BFM TV a felvételekre hivatkozva megerősítette, a német Spiegel és bild.de által korábban Scumacher fiára, szemtanúkra és Sabina Kehmre, a Scumacher család szóvivőjére hivatkozva már tényként közölt információt, miszerint a hétszeres világbajnok 20 km/h sebességgel haladhatott, ami a sípályákon egyáltalán nem számít gyorsnak, sőt. Ugyanakkor, ha valaki látott már autós töréstesztet, pontosan tudja, mekkora erővel csapódik még ennél a sebességnél is az autó a falhoz.
A bild.de információja szerint a síközpont üzemeltetője már napokkal ezelőtt felkérte Maurice Bodechert – a Francia Sí Szövetség ügyvédje volt 2010-ig – a sí- és büntetőjogi perek országos specialistáját. Bár a Schumacher család még nem tett erre vonatkozó nyilatkozatot, de alighanem fel akarnak készülni egy esetleges milliós perre.
Michael Schumacher két életmentő műtétet követően 11. napja fekszik lehűtött testtel, mélyaltatásos kómában a grenoble-i kórházban, miután december 29-án síelés közben elesett és fejét egy sziklába verte. Állapota jelenleg stabil, és az orvosok állítása szerint már túl van a közvetlen életveszélyen.