Az elmúlt egy-két napban felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint Sergio Perez és a McLaren közös munkája mindössze egy esztendő után véget ér. A fáma szerint Kevin Magnussen lesz a mexikói utódja, az istálló pedig szerdán nem is cáfolta ezeket a híreket, igaz Martin Whitmarsh azt mondta, még tárgyalnak vele.
Nos, pont került az ügy végére, Perez ugyanis az este folyamán spanyol és angol nyelven is közzétett egy levelet, amelyben megköszöni a McLarennek a lehetőséget és sok szerencsét kíván a csapatnak a folytatáshoz.
Sergio Perez eddig 35 pontot szerzett, ezzel a 12.
Fotó: DPPI
„A McLaren szurkolója maradok a jövőben. Közben a jövőmet is rendeznem kell, a lehető legjobb autóban szeretnék ülni, hogy a győzelemért csatázzak. Köszönöm a McLarennek és a támogatóknak ezt a szezont, bízhatnak benne, hogy sosem adom fel” – zárta levelét a 23 esztendős mexikói.
Egyelőre nem tudni, hol folytatja Perez és még az sem biztos, hogy Magnussen lesz az utódja, de várhatóan hamarosan minden kérdésre választ kapunk majd.