Forma-1

2021-ig lesz Magyar Nagydíj

Biztosnak tűnik, hogy a Forma-1 még legalább kilenc évig jelen lesz Magyarországon.

A formula.hu internetes portálnak exkluzív interjút adott Gerstl Péter, a Hungaroring alelnöke. A sportvezető elmondta, nagy jövő előtt áll a mogyoródi ring.

A Hungaroring Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője a hétvégén Abu Dhabiban tárgyalt Bernie Ecclestone-nal a Magyar Nagydíj szerződésének meghosszabbítása ügyében.

“Ecclestone úr folytatni kívánja az európai versenyhelyszínek csökkentését, csak a tradicionális pályákat szeretné megtartani. Abu Dhabiban a tárgyalás sikeres volt, a Magyar Nagydíj szerződését 2017-től 2021-ig meghosszabbítják” – mondta Gerstl.

Csakhogy nem ugyanazon a pályán száguldanak majd a pilóták, ugyanis átalakítják a nyomvonalat. Ez külön kérése volt a Forma-1 urának.

“Ecclestone úr kérése, hogy tegyük érdekesebbé a pálya nyomvonalát, létesítsünk több előzési pontot. Az új nyomvonal kialakításában ő is személyesen közreműködik, több versenyző bevonásával. Sebastian Vettel, Fernando Alonso, Michael Schumacher és Niki Lauda is javaslataival, tapasztalataival fogja segíteni a Hungaroring új pályacsíkjának kialakítását” – mondta az alelnök, aki hozzátette, a teljes bukóteret leaszfaltozzák majd, és a nézőteret is modernizálják.

A Hungaroringen továbbra is marad a WTCC-sorozat, valamint a Renault World Series rendezvénye is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik