Forma-1

Ingyenbuszok járnak majd a Hungaroringre

A szervezők minél komfortosabbá szeretnék tenni a július 31-i Magyar Nagydíjra látogató drukkerek napját.

A Hungaroring Sport Zrt. vezetői számára fontos, hogy a szurkolók kulturált formában tudják megközelíteni a mogyoródi pályát. Nemcsak az autóval érkezőkre gondoltak – számukra leaszfaltozták a parkolókhoz vezető utakat –, hanem azokra is, akik a tömegközlekedési eszközök segítségével szeretnének eljutni a 26. Formula 1 ENI Magyar Nagydíjra.

Az idei magyar futamra belépővel rendelkezők július 29. és 31. között vehetik igénybe az ingyenes buszjáratokat. A légkondicionált MAN, valamint alacsonypadlós Volvo típusú buszok az előző évekhez hasonló rendszerességgel és útvonalon közlekednek az Árpád híd (Volánbusz pályaudvar) – Mogyoród központ (Templom tér) közötti útvonalon. A járműveken elektronikus utastájékoztató-rendszer a könnyebb eligazodást.

Az Árpád hídtól induló járat valamennyi járművére a az alábbi megállókban is felszállhatnak az F1-es jeggyel rendelkezők: Újpest-Városkapu (a Volánbusz pályaudvarán), Tungsram (Megyeri út), Fóti út és a Bagaria utca.

Két másik buszjárat is indul a versenyhétvégén. Az egyik – szintén ingyenesen – a HÉV-vel érkezőket szállítja a mogyoródi Templom térig, a HÉV-járatok menetrendjéhez igazodva. Jó hír a HÉV járatain utazóknak, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, idén sem kell a napijegyeik, illetve a Budapest kártyájuk mellé kiegészítő jegyet váltaniuk a Magyar Nagydíj ideje alatt, hanem a BKV-jegyekkel utazhatnak Ilonatelep és Mogyoród között. A harmadik buszjárat a VIP-vendégeket szállítja a promóteri parkolótól a pálya főbejáratáig és vissza.

A buszok menetrendje a Hungaroring (http://hungaroring.hu/index.php?id=1&sub_id=3&lang=hu ) honlapján megtalálható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik