Forma-1

Fel a fejjel Vettel

Vélik a Red Bull Racingnél. A 25. Magyar Nagydíjon a német pilóta egy újabb győzelmi esélyt szalasztott el.

Egy biztonsági autó mögött elkövetett baki miatt lett oda Sebastian Vettel vasárnapi futama a Hungaroringen, a Red Bull német pilótája a pole-ból rajtolva csak a harmadik lett, így a versenyt megnyerő csapattárs, Mark Webber állhatott az élre a világbajnoki ponttáblázaton.

Mint ismert, a versenyző több mint tízautónyi távolságra követte Webbert a safety car mögött, így a versenybírák bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, ami miatt Fernando Alonso mögé került, és már nem tudta megelőzni a Ferrari spanyolját.

Christian Horner csapatvezető szerint Vettelnek felesleges sopánkodnia, inkább a pozitívumokra kéne koncentrálnia a hétvége kapcsán.

„Frusztrált volt a futam után, a pódiumon is látszott. Hét futam még hátravan, szerzett egy csomó pontot, miközben Lewis Hamilton egyet sem, Jenson Button meg csak négyet” – világított rá Horner az Autosport.com hasábjain.

Sebastian Vettel Mark Webbertől tíz ponttal lemaradva a harmadik a ponttáblázaton, előtte Lewis Hamilton, mögötte Jenson Button áll a ranglistán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik