A Liverpool labdarúgócsapata előtt különleges lehetőség állt szerda este, mivel azok után, hogy a Manchester City ellen 4-0-ra kikapott az FA Kupában, a BL-ben javíthat.
Ne szépítsük, a Liverpool túlélni jött csak Párizsba, ugyanis három belső védővel állt fel, Kerkez Milos és Jeremie Frimpong szárnyvédőként jutott szóhoz. Nem is igen volt a labda a vendégeknél, ám ez sem működött, ugyanis már a 11. percben hátrányba került a Pool: Desiré Doué addig forgolódott, amíg kapura nem tudott fordulni, a lövése Ryan Gravenberch-en megpattant, így pedig Giorgi Mamardashvili fölött behullott a hálóba.
Ousmane Dembélé és Doué is kihagyott egy-egy ziccert, Hvicsa Kvarachelia megpattanó lövését pedig Mamardashvili védte nagy vetődéssel. A Paris Saint-Germain gyakorlatilag egykapuzott, 75 százalékban birtokolta a labdát, a Liverpoolnak pedig kapura lövése sem volt. Nem változtattak az edzők, de egy kicsit aktívabb lett a Liverpool, ám egy borzalmas Hugo Ekitiké-lövésen kívül többre nem futotta.
Végül a 65. percben Joao Neves adott egy kiváló kiugratást Kvaracheliának, Gravenberch felrúgni se tudta, így egy csel után begurította a második gólt is. Nem tudott váltani a Liverpool, sőt megúszott a VAR-nak hála egy büntetőt is, a hajrában pedig sorra lazázta el támadásait a PSG. Az angolok még meg is köszönhetik, hogy csak kettőt kaptak Párizsban és nem 4-5 góllal kaptak ki.

Botránymeccs után máris jött az újabb menet
A spanyol házi negyeddöntőben az FC Barcelona azt az Atlético Madridot látta vendégül, amellyel rendkívül feszült hangulatú meccset vívott hétvégén a bajnokságban is. A katalánok nagyon aktívan támadtak, kifejezetten jól kontrollálták a meccset, Lamine Yamal és Marcus Rashford is aktív volt, de csak lesgólig jutottak.
Nagy fordulópontot jelentett a 45. perc, amikor Simeone kapott nagy labdát, belépett Pau Cubarsí elé, a fiatal védő pedig összekoccantotta a lábát. Noha elsőre megúszta sárga lappal, a VAR segítségével megkapta jogos piros lapját. Csak ezután jött a só a sebre: Julián Álvarez fantasztikus gólt lőtt a megítélt szabadrúgásból.
Hansi Flick kettőt cserélt szünetben, emberhátránya dacára is nyomott az egyenlítésért, de végül az Atleti talált be újra: Ruggeri beadását Alexander Sörloth lőtte kapásból a kapu bal oldalába. Yamalék nagy erőket mozgósítottak a továbbiakban is, de lehúzta a rolót a madridi csapat, így némi meglepetésre 2-0-ra nyert az Atleti.


