A csalódással végződött őszi vb-selejtező után a magyar válogatott idén a Csehország elleni pótselejtező helyett – amit végül az írek kétgólos előnyről tizenegyesekkel elvesztettek – most Szlovénia és Görögország ellen játszott hazai pályán barátságos mérkőzést.
Mindkét együttes – a magyarhoz hasonlóan – harmadik helyen végzett a saját európai selejtezőcsoportjában, így a közelgő vb-szempontjából sok érdekességgel számukra sem kecsegtetett a márciusi válogatott játéknap. Mivel a mieinknél Marco Rossit november végén megerősítette pozíciójában az MLSZ, így a jövőbeli irányokról és az esetlegesen debütáló újoncokról kaphattunk némi képet. A taktikai mélyelemzés igénye nélkül öt pontban foglaljuk össze, amit a két meccsből tanultunk.
1. Túltöltés
A magyar válogatott stábja érthető módon úgy döntött, hogy a két hazai meccset – két, a világranglistán enyhén mögöttünk lévő ellenféllel szemben – elsősorban a labdás játék tökélesítésének szenteli. Ezzel pedig folytathatóvá válik az a kultúrmisszió, amelyet a magyar válogatott már néhány éve elkezdett.
A magyar csapat, ahogy azt már az ősszel is sokat láthattuk, elsősorban a pálya bal oldalát túltöltve futballozott, a háromvédős rendszer helyett – most már mindkét meccsen – rutinszerűen 4-2-3-1-ben, amely a helyzettől függően rugalmasan alakult. A szlovénok ellen így a védekező középpályásként először kezdő Vitális, a másik hatos Schäfer, valmint a szabdon mozgó Szoboszlai és Tóth Alex is gyakorta a labda bal oldalára tömörült.
Ahogy korábban is sokszor szó volt róla, a pozíciós szabadság növeli a szerkezeti kiszámíthatatlanságot, így az ellenfél sem tud védekezésben egy előre kitalált séma szerint reagálni. Ugyanakkor a nagyobb szabadságfaktor miatt előfordulhat, hogy a játékosok mozgása nem összehangolt, nem megfelelő testpozícióban veszik át a labdát, ami labdavesztésbe torkollhat.
Pozitív oldala a magas minőségű játékosokból időnként kibukó váratlan húzások lehetősége, ahogy azt Szoboszlai gyönyörű szólójánál és lövésénél is láthattuk a második félidőben. Hiába azonban az úgynevezett relacionista játék, többször is előfordult, hogy túl sok játékos tömörült a labda oldalán, miközben senki nem próbálta mögékerüléssel vagy egyéb kombinációval felpörgetni a játékot, statikus helyzetről dinamikus, elmozgó játékra váltva. A megmaradt szűk távolságok miatt így valamivel könnyebb az ellenfél számára a labdást nyomás alá helyezni, a görögök például elég tudatosan támadták Kerkezt, amikor a balhátvéd helyén hoztuk ki a labdát.
