Foci

A szurkolók elfordultak a Real Madridtól

Nem most éli legszebb napjait a Real Madrid, amely a bajnokságban csak az ötödik (tíz ponttal elmaradva az éllovas Barcelonától), botladozott már a Bajnokok Ligájában is és túl van már egy edzőváltáson a szezonban. Az As gyűjtötte össze az idénybeli nézőszámokat, ebből pedig az derül ki, hogy

a szurkolóknak nincs kedvük azért egy vagyont fizetni (a legolcsóbb jegyárak 50 euró, 16 ezer forint körül mozognak), hogy szenvedni lássák a csapatot.

Az elmúlt egy évtizedben közel 9 ezerrel esett az átlag nézőszám és szinte nincs olyan mérkőzés, melyen megtelne a Santiago Bernabéu stadion. Az As adatai alapján míg 2008/09-ben 70 ezer 819 volt az átlagos nézőszám a bajnokikon, addig a mostani idényben alig több, mint 62 ezer. Tavalyhoz képest is van jó 4 ezres visszaesés.

A legutóbbi, Real Sociedad elleni bajnokin is bő 53 ezren voltak, ami a bajnokságot tekintve a második legkevesebb a szezonban a Getafe elleni nyitány óta. A csapat ráadásul ki is kapott 2-0-ra, de a végét jelentő hármas sípszónál már jó, ha félház volt.

Persze ez a nézőszám még mindig a második legmagasabb a ligában a Barcelona mögött, igaz, a katalánoktól majdnem 15 ezerrel elmaradva. Ha a 77,2 százalékos stadionkihasználtságot vesszük figyelembe, az csak a 11. helyre elég az egész mezőnyben – ebben a rangsorban a Barca tizedik. A Real mellett pedig ugye ott van az Atlético is Madridban, a Wanda Metropolitano pedig közel 85 százalékosan tele van bajnokiról bajnokira, azaz nem arról van szó, hogy lusták lennének a madridiak, egyszerűen csak kevesebben kíváncsiak a jelenlegi Real Madridra.

Nyitókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik